Martonyi János külügyminiszter tájékoztatást kért Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövettől arról, hogy magyar kormányzati vagy egyéb intézmények ellen folyt-e titkos adatgyűjtés, akár Magyarországon, akár külföldön - közölte a Külügyminisztérium az MTI-vel. Egy a hét végén kiszivárgott amerikai titkosszolgálati jelentés szerint ugyanis Amerika európai szövetségesei után is kémkedik.

A Külügyminisztérium megbeszélést kezdeményezett a budapesti amerikai nagykövettel az elmúlt napokban nyilvánosságra került amerikai lehallgatási ügy miatt. Martonyi János külügyminiszter azt kérdezte Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövettől, hogy Magyarországot érintette-e az adatgyűjtés.

A találkozó során Martonyi János azt mondta: azt várják, hogy "a magyar információs igényt az amerikai fél a szövetségesi kapcsolatunk szellemében fogja megválaszolni". A miniszter hozzátette, hogy Magyarország az Európai Unió tagállamaként figyelemmel kíséri az USA és az EU között a kérdésben felmerülő fejleményeket is.

EU-követségeket hallgattak le

Az amerikai lehallgatások gyanúja az után merült fel, hogy a hét végén olyan értesülések kerültek napvilágra, amelyek szerint az amerikai titkosszolgálat az európai szövetségesei után is kémkedett, az ő irodáikat, levelezéseiket, belső kommunikációjukat is lehallgatta. A német Spiegel és a brit Guardian az amerikai lehallgatási botrány kiszivárogtatójától, Edward Snowdentől származó dokumentumokra hivatkozva írta meg, hogy az USA európai nagykövetségeket és ENSZ-képviseleteket hallgatott le New York-ban és Washingtonban is.

A kiszivárogtatott titkosszolgálati dokumentum szerint célpont volt többek között Olaszország, Görögország és Franciaország amerikai külképviselete, valamint az Európai Unió közös amerikai nagykövetsége is. A Spiegel emellett arról is beszámolt, hogy folytak lehallgatások az EU egyik brüsszeli épületében, a Justus Lipsius épületben is, ahol többek között az Európai Tanács szokott ülésezni. A poloskák, feltört számítógépes rendszerek segítségével az amerikai ügynököknek lehetőségük nyílt beszélgetések lehallgatására, valamint az EU belső dokumentumainak és levelezésének olvasására. Az idézett dokumentum kifejezetten "támadási célpontként" említette az európaiakat (az Európai Unió ellen irányuló amerikai lehallgatásokról itt olvashat bővebben).

Az EU nagykövetsége Washington DC-ben. Lehallgatták.Forrás: Euintheus.com

Hétfőn az Origo is megkereste a Külügyminisztériumot, hogy megtudja, kérnek-e hivatalos magyarázatot a lehallgatásokról megjelent sajtóhírekre az Egyesült Államoktól, illetve hogy aggasztónak találják-e az amerikai kémkedésről szóló híreket. A kérdéseinkre akkor nem kaptunk választ.

Azt is megkérdeztük a Külügyminisztériumtól, hogy tudomásuk szerint célpont lehetett-e lehallgatási ügyben Magyarország washingtoni nagykövetsége, New York-i ENSZ-képviselete vagy a brüsszeli Justus Lipsius épületben működő magyar iroda. Emellett szintén hétfőn rákérdeztünk arra is, hogy tervez-e a kormány további lépéseket, vizsgálatot az ügyben, átkutatják-e például az USA-ban található irodáikat poloskák, számítógépes kémprogramok után. A Külügyminisztérium egyelőre ezekre a kérdésekre sem kívánt válaszolni.