Újabb ügyfele jelentette fel Ruttnert sikkasztásért

Vágólapra másolva!
Ismét több tízmillió forint elsikkasztásával vádolja egyik ügyfele Ruttner Györgyöt, írja a Blikk.  A sztárügyvéd ellen korábban már tett feljelentést egy másik ügyfele is.
Vágólapra másolva!

Az RTL Klub Híradójában jelentkezett egy sértett, aki feljelentést tett sikkasztás miatt Ruttner György ellen. Elmondása szerint a több tízmilliós letétjét az ügyvéd nem kívánja visszaadni. Az állítólagos károsult azt állítja, ingatlanvásárlás céljából hagyott a sztárügyvédnél letétben több 10 millió forintot.

Az ügyvéd ellen más is tett már feljelentést: K. János azt állítja, neki és testvérének összesen 60 millióval tartozik Ruttner György, akinél letétbe helyeztek 30-30 milliót egy későbbi beruházásra, de a pénzt nem kapták vissza.

Ruttner Györgyöt kereste a Blikk, de ő nem nyilatkozott. Decemberben elárulta, hogy szorult helyzetében több régi ügyfelétől uzsorakölcsönöket vett fel. Ruttner György korábban devizahitelt vett fel, hogy munkahelyteremtő beruházása megépülhessen Ceglédbercel határában, majd amikor nem bírta fizetni a megnövekedett törlesztőrészleteket, 14 ingatlanirodánál hirdette a birtokát, de nem tudott túladni rajta, ezért fordult egykori ügyfeleihez, írja a Blikk. Az uzsorakölcsönt fedezték hitelezői letéti szerződéssel.

Ügyvédi visszaélés büntette és más bűncselekmény miatt újabb feljelentés érkezett a Budapesti Főügyészségre, amely alapján nyomozást rendeltünk el ismeretlen tettes ellen - nyilatkozott az RTL Klub esti Híradójában Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.