Vörösbe borították Horn Gyula sírját

Horn Gyula, néhai miniszterelnök temetése a Fiumei úti nemzeti sírkertben, Orbán Viktor búcsúzik
Vágólapra másolva!
Az elmúlt 23 év tévéhíradóinak minden politikus szereplője mellett több ezer szocialista szimpatizáns búcsúzott hétfőn a Nemzeti Sírkertben Horn Gyulától. Szinte mindenki vörös szegfűvel érkezett a volt kormányfő sírjához, és a végén vörösbe borították a nyughelyet. A méltatások és dicsérő szavak mellett voltak kevésbé emelkedett pillanatok is: a búcsúbeszédet tartó Katona Béla Sólyom Lászlót bírálta, Orbán Viktort pedig kipfujolták a megemlékezők.
Vágólapra másolva!

Semmi rendkívüli nem volt abban hétfő délelőtt kilenc órakor a Keleti környékén, ha valaki egy vörös szegfűt szorongatva járt-kelt. Nem volt kérdés, hogy az egykor szebb napokat látott ruhákban sétáló idősebb urak és hölgyek Horn Gyula temetésére igyekeznek a Fiumei úti sírkertbe.

A temető felé közlekedő 24-es villamoson így rögtön azt kérdeztem egy idősebb hölgytől, aki bizonytalanul szorongatta a botját, hogy miért tartotta fontosnak, hogy személyesen eljöjjön a volt kormányfő temetésére. "Horn Gyula volt az utolsó igazi baloldali vezető ebben az országban" - válaszolta, majd büszkén elmesélte azt is, hogy 1993-ban az a szerencse érte, hogy egy szocialista rendezvényen néhány lépést táncolt is Horn Gyulával.

Horn Gyula, néhai miniszterelnök ravatala a Fiumei úti nemzeti sírkertben Fotó: Mudra László - Origo

"Vörösbe borítjuk Horn Gyula sírját" - szólt oda bőszen bólogatva egy másik asszony, amikor meghallotta, miről beszélünk, és elárulta, hogy egyik nap arról álmodott, hogy egy hatalmas szegfűhalom lesz a volt kormányfő sírján - ezzel is jelezve, mennyien szerették őt. Egy idős úr két szegfűt is szorongatott a villamoson, "viszek egyet Kádár sírjára is, ha már itt vagyok" - magyarázta meg, miért hozott két virágot.

Az MSZP-sek is osztották a szegfűt

Nem hiába szervezett rá az MSZP a temetésre, özönlöttek az emberek a sírkertbe. A környező utcákban sorakoztak a vidéki MSZP-seket szállító buszok, és szocialistáktól hallottuk, hogy a hétvégén arról mentek a körlevelek, hogy ki kit hoz autóval a temetésre. Aki esetleg nem hozott volna magával vörös szegfűt, kapott egyet a bejáratnál az MSZP-től. Még egy volt szocialista képviselő, Devánszkiné Molnár Katalin is beállt a pult mögé osztogatni.

A bejárattól nem kellett sokat menni a sírhoz, Kádár János sírja és a Munkásmozgalmi Panteon után található a 15-ös parcella, ahol a ravatalt is felállították. A ravatal egyáltalán nem volt hivalkodó: a koporsó elé tették Horn Gyula fényképét fekete keretben, körülötte koszorúk, illetve a hivatalból odavezényelt katonák. Szemben volt a VIP-pavilon, ahol folyamatosan üdvözölték egymást az egykori és jelenlegi közjogi méltóságok, puszilkodtak ismert és már régen elfeledett MSZP-s politikusok.

Horn Gyula özvegye, lánya és családja a nemzeti sírkertben Fotó: Mudra László - Origo

A korán érkező Bajnai Gordon hosszan beszélgetett Boross Péterrel, Orbán Viktor pedig a kötelező üdvözlések után gyorsan leült Áder János államfő mellé. Lehetetlen lenne felsorolni a megemlékezőket, de az biztos, hogy minden MSZP-s és SZDSZ-s politikus ott volt, aki valaha is nyilatkozatot adott a tévéhíradónak az elmúlt 23 évben.

Katona odamondott Sólyom Lászlónak

A temetéseken nem szokatlanok az elhunytat dicsérő, emelkedett, akár közhelyes szónoklatok. Ilyenkor senki nem akad fenn azon, ha a csak a szépre és a jóra emlékezik a búcsúbeszédet tartó ismerős. Ezzel szemben Katona Béla egykori MSZP-s házelnök, a Horn-kormány titokminisztere az elhunyt méltatása mellett rendesen odamondott az első sorban ülő Sólyom Lászlónak. Katona azt hánytorgatta fel, hogy "a bánáti bazsarózsák barátja Horger Antalként megtagadta a kitüntetést" 2007-ben Horntól. Azután kijelentette, hogy Horn volt az egyetlen olyan kormányfő, aki jobb helyzetben adta át az országot, mint amilyenben az elődjétől örökölte. A jelen lévő egykori kormányfők és államfők faarccal hallgatták a beszólásokat.

Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc, Medgyessy Péter, Boross Péter, Orbán Viktor és Áder János a temetésen Fotó: Mudra László - Origo

Katona mellett két német politikus méltatta Horn szerepét Németország újraegyesítésében. Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke "nagy embernek nevezte", és Orbán Viktornak tett finom utalásként lehet értékelni, hogy azt mondta: Horn tevékenysége egyértelműen azt üzeni a mának, hogy a magyarok Európához tartoznak, túl kell lépni az erről szóló vitán és megosztottságon. (Orbán a múlt héten többek között Martin Schulzcal is vitába szállt a Tavares-jelentés miatt.) Hans-Dietrich Genscher, az NSZK egykori alkancellárja és külügyminisztere a német kormány nevében mondott néhány szót, és kijelentette, hogy a németek soha nem feledik Horn Gyulát.

PM-es és KDNP-s is vitt virágot

Ezután néhány politikus egyénileg rótta le a kegyeletét a volt kormányfő sírjánál. Elsőként Mesterházy Attila jelenlegi MSZP-elnök hajtott fejet, majd szép sorban következtek a volt kormányfők. Amikor Orbán Viktort szólították, a jelen lévő többezres tömegből sokan hangosan pfujolni kezdtek. Orbánt nem zavarta, fejet hajtott a koporsó előtt. Az egyórás ceremónia végén eljátszották a Szózatot, a megemlékezők pedig a vörös szegfűt az ég felé, a magasba tartották. Ezután mindenki elhelyezhette a virágot a síron.

Vörös szegfűkkel emlékeztek a volt miniszterelnökre Fotó: Mudra László - Origo

Elsőként Bokros Lajos és Kuncze Gábor, Horn két minisztere ért oda a sírhoz, Orbán Viktor ekkor már elbúcsúzott, ő nem vitt virágot. Az MSZP-sek egy tömbben érkeztek, Mesterházy Attila és Botka László választmányi elnök vezetésével, a szocialista csapatban ott voltak volt képviselők és miniszterek is Suchman Tamástól Gál Zoltánon át mindenki. Más pártokból is akadtak megemlékezők, virágot vitt a sírhoz a PM-es Szabó Tímea és Karácsony Gergely, a szociáldemokrata pártot képviselő Schmuck Andor, illetve Pálffy István KDNP-s képviselőt is láttuk sírnál. Utánuk pedig következett a tolakodás, a megemlékezők ezrei igyekeztek, hogy minél előbb a sírhoz érjenek, és az idős néni álmát beteljesítve tényleg vörösbe borítsák a volt kormányfő nyughelyét.