Állami segítséget adnának a gázkészülékcseréhez

Vágólapra másolva!
A szolgáltatóknak kell állniuk a gázkészülékek kötelező műszaki-biztonsági felülvizsgálatának költségét egy keddi kormánydöntés szerint. A kabinet arra is utasítást adott, hogy az esetleges berendezéscserékhez állami támogatás legyen igényelhető.
Vágólapra másolva!

Kormánydöntés született arról, hogy a fejlesztési miniszternek olyan szabályozást kell alkotnia, amely alapján a gázkészülékek, -vezetékek és -csatlakozók műszaki biztonsági felülvizsgálatának költségét a szolgáltatók állják majd, és nem terhelhetik rá a fogyasztókra - közölte a Fidesz rezsicsökkentésért felelős parlamenti képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Ehhez módosítani kell a földgázellátásról szóló törvényt, ez várhatóan a parlament őszi ülésszakának legelején, szeptemberben történik meg - mondta Németh Szilárd. Hozzátette, a kabinet egy olyan rendelkezés kidolgozására is felhatalmazást adott, hogy a felülvizsgálatkor megállapított esetleges problémák miatt szükséges berendezéscseréhez állami támogatás legyen igényelhető.

A biztonsági felülvizsgálatokat egy 2012-es rendelet tette kötelezővé, a régebbi lakások esetében december vége a határidő. A felülvizsgálatok már javában folynak, és sok esetben tárnak fel problémákat, amelyeknek kijavítása akár százezer forintjába is kerülhet a fogyasztónak, a javításig pedig a gázszolgáltatást is lekapcsolhatják. Minderről bővebben itt olvashat.

Az ügy egyik előzménye, hogy a Főgáz 184 fővárosi társasházban (több mint 2500 lakásban) megszüntette a szolgáltatást műszaki okok miatt, mert a lakástulajdonosok nem vizsgáltatták felül a vezetékeket.