Négymilliárd forintot csoportosított át a kormány a felsőoktatási intézmények finanszírozási problémáinak kezelésére, összesen egymilliárddal pedig a Nemzeti Olimpiai Központ beruházásainak előkészítését, valamint a mezőkövesdi futballklub fejlesztését támogatják a tartalékból.

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) - a kabinet döntésére hivatkozva - szerdán közölte, hogy a kormány hárommilliárd forintot biztosít a felsőoktatási intézményeknek az idei hallgatói normatíva fedezetére. A pénzt a struktúraváltási alapból csoportosítják át.

A Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent kormányhatározat szerint az alapba összesen négymilliárd forintot csoportosítanak át. A kormány több beruházás támogatásáról is döntött a tartalék terhére.

A Nemzeti Olimpiai Központ beruházásához plusz 587 millió forintot biztosítanak, megnövelve ezzel a Nemzeti Sportközpontoknak szánt költségvetési forrást. Ebből beruházásokra eredetileg 4,8 milliárd forintot fordíthattak volna idén, ám ezt most megemelték további félmilliárddal. A Nemzeti Olimpiai Központ-beruházás része egyebek mellett a Puskás Ferenc Stadion és a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok átépítése, továbbá a Körcsarnok és a Millenáris Velodrom felújítása.

A kormány határozott arról is, hogy 400 millió forintot csoportosít át a Mezőkövesd Zsóry Futball Club fejlesztésére, 475 milliót pedig a hajdúsámsoni állami köznevelés feltételeinek megteremtésére, iskolaépítésre.