Lélegeztetőgépen az ammóniamérgezés sérültje

2013.07.12. 14:56

A férfinak a légzését kell támogatni, jelenleg mélyaltatásban van. Ammóniagáz szabadult el csütörtökön egy kisteleki cég telephelyén.

Még néhány napig altatásban és lélegeztetőgépen tartják a csütörtöki kisteleki ammóniamérgezés legsúlyosabb sérültjét - közölte a Szegedi Tudományegyetem Klinikai Központja pénteken az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a férfi állapota kielégítő, de még néhány napig altatják és csak azt követően derül ki, hogy lesz-e maradandó sérülése a balesetet követően. A betegnek nem fizikai sérülései vannak, hanem a légzését kell támogatni.

A balesetben öten sérültek meg. Egy embert a mentők a helyszínen elláttak, hárman rosszullétre panaszkodtak, így őket a súlyos-életveszélyes sérülést szenvedett férfivel együtt kórházba szállították. A három könnyebb sérült a vizsgálatok és a megfigyelést követően haza mehetett. Csütörtökön a kisteleki sajtüzemben az ammóniatartály szerelése közben ammóniagáz szabadult el.

Arany-Tóth Attila, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője csütörtökön az MTI-nek elmondta: adataik szerint a cégnél külső vállalkozó dolgozott az ammóniás technológia megszüntetésén. Teljesen leeresztették az ammóniatartályt, amikor a leeresztőcsonkon keresztül az ammónia nagy nyomással váratlanul visszaáramlott, nagy koncentrátumban szétterjedt az udvaron és több helyiségben.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság pénteki tájékoztatása szerint a Kisteleki Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomoz, mivel a helyszíni szemle adatai alapján felmerült annak gyanúja, hogy a tartály ürítése során nem tartották be a műszaki előírásokat.