Penészes kenyeret kaptak a kényszermunkások

2013.07.12. 10:18

Romlott étel, penészes kenyér járt az átejtett kényszermunkásoknaknak, akiket állandóan dolgoztatott egy csanádpalotai vállalkozó. Egyikük két ujja is lefagyott, mégsem engedte orvoshoz a vállalkozó.

Embertelen körülmények között, kényszermunkásként dolgoztatott rászorulókat a tanyáján egy csanádpalotai vállalkozó - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

A gyanú szerint egy csanádpalotai férfi tisztességes jövedelmet és megfelelő szállást ígérve csalt a tanyájára megélhetési gondokkal küzdő embereket. A vállalkozó azonban a kiszolgáltatott helyzetben lévő munkásokat megállás nélkül dolgoztatta, akik ellenszolgáltatás gyanánt csak rossz minőségű, romlott ételt, penészes kenyeret és emberhez nem méltó szálláskörülményeket kaptak.

K. László rabszolgának nevezte alkalmazottjait, azzal fenyegetőzött, hogy megveri, illetve megöli őket, ha nem azt teszik, amit mond nekik. Volt olyan, aki megszökött, de őt a férfi erőszakkal vitte vissza a tanyára. Az egyik napszámos ujjai a télen elfagytak, de a gazda ennek ellenére nem engedte, hogy orvos lássa el őt.

A nyomozók csütörtökön öt napszámost találtak a tanyán, de a gyanú szerint ennél jóval több olyan sértettről lehet szó, akit a férfi már évek óta dolgoztatott.

A rendőrség K. Lászlót őrizetbe vette, és kezdeményezte az előzetes letartóztatását.