Másokat is fenyegetett a várpalotai ámokfutó

lövöldözés várpalotán, várpalota, Rendőrök helyszínelnek Várpalotán a lezárt Krúdy Gyula utcában, ahol egy 58 éves férfi sörétes vadászfegyverből több lövést leadva megölt egy férfit és egy nőt majd magával is végzett
Vágólapra másolva!
Többször felverte már a környéket, és rendszeresen fenyegetőzött az a várpalotai férfi, aki vasárnap reggel két embert agyonlőtt a szomszédja házában, majd magával is végzett. K. Imre a környék lakói szerint azt képzelte, hogy lopnak tőle. Az is előfordult, hogy megverték a közeli nevelőotthonban lakó gyerekek.
Vágólapra másolva!

Várpalota északi határában a csendes, családi házas Krúdy utca lövésekre ébredt vasárnap. A szomszédok először nem gondoltak semmi rosszra, előfordult már korábban is, hogy a gyümölcsfákat dézsmáló seregélyeket próbálták kilőni a környéken.

A vasárnap reggel leadott lövéseket azonban nem madaraknak szánták. Az 58 éves K. Imre a szomszédokra célzott, többször lőtt a vadászpuskájával, egyelőre tisztázatlan okból. Megölte a 38 éves Istvánt, aki nem ott élt, csak a házimunkában segédkezett a Krúdy utcában, és halálosan megsebesítette az ott lakó, 68 éves Évát. A nő kórházba szállítás közben halt bele a sérüléseibe. Férje, Attila is ott volt a házban, de neki nem esett baja.

Az utca csendjét nem először zavarta meg K. Imre, a több háznál besegítő István volt felesége szerint többször összeszólalkozott már a környékbeliekkel. Volt, hogy a közeli nevelőotthonban lakó gyerekekkel balhézott össze, de ő húzta a rövidebbet, mert a kamaszok megverték.

Lezárták a Krúdy utcát Forrás: MTI/Nagy Lajos

Azt képzelte, hogy lopnak tőle

"Agyilag volt baja, bebeszélte magának, hogy lopnak tőle" - mondta a középkorú nő. Szerinte K. István többeket megfenyegetett a környéken, így a vasárnap megtámadott szomszédjait is. Az asszony biztos benne, hogy a gyilkos kileste a szomszédokat, mikor vannak otthon, alkalmat keresett. A rendőrség egyelőre nem nyilatkozott a férfi lehetséges indítékáról, az M1 Híradójának az egyik szomszéd azt mondta, hogy egy reggeli favágás zaja bőszíthette fel.

A támadás után az ámokfutó bezárkózott a lakásába, a Terrorelhárítási Központ kommandósai nem sokkal délelőtt 10 előtt törték rá az ajtót, de addigra már felakasztotta magát.

"Jól is járt, mert agyoncsaptam volna" - dühöngött a meggyilkolt István volt felesége. A tettest közelebbről ugyan nem ismerte, de hallotta, hogy valami nem volt rendben nála. Azt mondta, a mostani férjét is megfenyegette.

A pár utcával arrébb lakó Sziky nénit megdöbbentették az események. Ő sem ismerte K. Imrét, de a férfi a gyerekeivel járt az ő utcájában is, és akkor udvariasan köszöntek neki. "Olyan aranyosan vitte azokat a gyerekeket" - idézte fel a nyugdíjas asszony. Annyit tudni vélt, hogy K. Imre újra megnősült, miután a korábbi felesége felakasztotta magát, és az első házasságából is voltak gyerekei.

Forrás: MTI/Nagy Lajos

Alkalmi munkás volt az áldozat

K. Imre vadászott, engedéllyel tartott puskát, de nem volt tagja a helyi vadásztársaságnak. Egy szomszédos utcában lakó idős asszony azt mesélte, a férfi korábban az inotai kohóban dolgozott, de már nyugdíjba vonult. K. Imre második feleségéről nem volt jó véleménnyel, mert "együtt ittak, és kiállt a férje mellett akkor is, amikor másokat fenyegetett".

Az egyik áldozatot, Istvánt kisgyerekkora óta ismerte, régebben közel laktak egymáshoz. "Volt egy dinnyénk a veteményesben, hát mentem volna levágni, de nem találtam sehol. Pityu egyszer csak megjelent, és azt mondta: nem volt érett, de megettük" - hozott egy példát arra, hogy István becsületes gyerek volt, mert egyből elárulta, hogy ő lopta el a dinnyét.

István az utóbbi időben sehol sem talált magának munkát. Az asszony úgy tudja, közmunkát végzett, ezenkívül alkalmi munkákat vállalt a környéken, ezért volt Attila és Éva házában is vasárnap.

A hatvanas éveikben járó Attilát és Évát kedvelték a helyiek. Bútorüzletük van a városban, amit együtt építettek fel, ott dolgoztak mindketten. Az idős asszony szerint Éva jószívű volt , amire bizonyítékul felidézett egy történetet. Ő kevés nyugdíjból él, de volt egy kacsája, amit levágott, megpucolt, és körbejárta a szomszédokat, hogy eladja. Éva végül megvette, mert látta, hogy szüksége van a pénzre.