Vágólapra másolva!
A tűzszerészek elkezdték a fővárosi I. kerületi Pala utcában talált 50 kilogrammos második világháborús légibomba hatástalanítását szerdán délben, emiatt ismét változott a forgalmi rend a környéken. A környék épületeinek kiürítése zökkenőmentes volt.
Vágólapra másolva!

A BKK közlése szerint a budai alsó rakparton mindkét irányban csak lépésben lehet előrejutni, a környéken torlódásokra kell számítani, ezért azt javasolják, hogy aki teheti, kerülje el az érintett útszakaszokat. A BKK információi szerint a rendőrség lezárta a közúti forgalom elől Fő utcát és a Bem rakpartot a Halász utca és a Clark Ádám tér között. A tömegközlekedési járművek továbbra is behajthatnak erre a szakaszra.

Rendőrök a Fő utcában Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A 86-os autóbusz mindkét irányban eredeti útvonalán közlekedik, azonban Óbuda, Bogdáni út irányában a Halász utca megállót kihagyják. A 19-es és a 41-es villamosok egyik irányban sem állnak meg a Halász utca megállóban.

Lezárták a Budai alsó rakparton a Halász utcai felhajtót is. A Hunyadi János úton a közúti forgalom szünetel, csak a tömegközlekedési járművek közlekedhetnek, ugyanakkor a 16-os buszok a Donáti utca megállóban nem állnak meg. Teljes hosszában lezárták a Toldy Ferenc utcát, a Donáti utcát, valamint az Iskola utca Székely utca és Corvin tér közötti szakaszát.

Rendben ment a kitelepítés

A környék épületeinek kiürítése zökkenőmentes volt. A lakók döntő többsége nem tartózkodott otthon szerdán délelőtt, akik pedig lakásukban maradtak, nyugodtan fogadták a rendőri intézkedést. Többségük úgy nyilatkozott, hogy nem megy el az önkormányzat által kialakított befogadóhelyre. Csupán azt kifogásolták, hogy az eltervezett napjukat átrendezte a kialakult helyzet, ugyanakkor mindenki úgy nyilatkozott, bíznak a tűzszerészek szakértelmében.

Világháborús bomba miatt ürítették ki a Pala utca környékét Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Az MTI tudósítója az önkormányzat által kijelölt befogadóhelyen, a Petőfi Sándor Gimnázium Attila utcai épületében 13 helyi lakossal, szinte kizárólag idős asszonyokkal és férfiakkal találkozott. Az embereket egy tanteremben helyezték el, illetve kijelöltek egy helyiséget azok számára is, akik aludni akarnak. Kapnak ásványvizet és ebédről is gondoskodott az önkormányzat.

I. kerület, világháborús bomba miatt ürítették ki a Pala utca környékét Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta: egy társasház belső udvarában kertépítés közben bukkantak a légibombára. Ha a robbanóeszközben nem találnak gyújtószerkezetet, a Magyar Honvédség központi gyűjtőjébe szállítják. Ha mégis találnak gyújtószerkezetet a tűzszerészek, akkor azt a helyszínen kell kiszerelniük és hatástalanítaniuk.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Összesen 80 házat kell kiüríteni, mindez 1500-1600 embert érint az előzetes becslések szerint. Az éjszaka a rendőrség biztosította a helyszínt.