Rabszolga vagyok, de a nyugdíjig már kibírom

2013.07.19. 10:19

Rabszolga-e az, aki bármikor szabadon elsétálhat, de inkább marad fizetés nélkül dolgozni a gazdája tanyáján? És jótevő-e az, aki börtöntöltelékeknek, hajléktalanoknak ad munkát és egzisztenciát, de egyben az életük fölött is átveszi az irányítást? Ellentmondásos szerepek, különös történetek és magyarázatok keverednek a legújabb dél-alföldi rabszolga-históriában.

A dohos istálló és a gazdasági épületek között egy kérges kezű, borostás juhász álldogál horpadt mellkasú, törött orrú társával. Láthatóan régen láttak rendes fürdőszobát, de a tűző déli napsütésben ez kevéssé zavarja őket, hiszen amúgy is állatokkal foglalkoznak, bálákat rakodnak, ami nem a legtisztább munkák egyike. "Azt beszélik, hogy ezen a tanyán rabszolgákat tartanak. Önök itt rabszolgák?" - kérdezem őket. "Hát van ilyen" - morogja maga elé a juhász. "Van benne valami" - teszi hozzá a másik. "Igen" - mondják ki aztán egyetértésben.

A román határ közelében, az Alföld délkeleti csücskében, a puszta kellős közepén álló tanyán nem hasraütésszerűen keresünk csicskákat. Csikóspusztán vagyunk, egy régi urasági majorból kialakított tanyacsoport végében, ahol a tanyák között futó főutcát még Lenin utcának hívják, és fagylaltoskocsi helyett mozgó takarmánybolt csilingel a házak között. Az utolsó utca legszélső tanyájának tulajdonosát, K. Lászlót innen vitték el a múlt héten a rendőrök, miután egyik alkalmazottja feljelentette. Az idős gazdát azzal gyanúsítják, hogy rabszolgaként, csicskaként dolgoztatja embereit a csikóspusztai telepen.

Savanyú leves és elmaradt fizetés

A rendőrség július 11-én vonult ki a tanyára az egyik ott dolgozó férfi feljelentése után - mondja az Origónak a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Szenti Szabolcs. A feljelentő azt állította, hogy ellátásért és némi pénzért vállalt munkát, de pénzt egyáltalán nem kapott, a szállása emberi tartózkodásra alkalmatlan, és a kapott étel sem volt megfelelő, a leves rendre megsavanyodott, mire kihozták neki. A razziázó rendőrök vele együtt 5 napszámost találtak a tanyán, akiket mind tanúként hallgattak ki. Miután többen erőszakos bánásmódról, fenyegetésekről is beszámoltak, a rendőrség kényszermunka megalapozott gyanújával eljárást indított, és az idős gazdát házi őrizetbe helyezte. "Persze az állításokat még ki kell vizsgálni, bizonyítani kell" - figyelmeztetett Szenti Szabolcs.

Sanyi, a juhász, és társa, Gyuri egyaránt tanúskodott a gazdája ellen. De bár magukat rabszolgának tartják, és előbbi négy, utóbbi pedig állítása szerint tizenhat éve dolgozott a meggyanúsított gazdának, a történetük mégsem ilyen egyszerű. K. László őrizetbe vétele után ugyanis a két férfi önként jött vissza a tanyára, és nem is tervezik, hogy megszöknének a közeljövőben. Panaszaikat viszont az Origónak is készségesen megismételték az elmaradt fizetésről, az emberekkel cudarul bánó főnökről, a napi 18 óra munkáról és a savanyú levesről.

"Nekem azt mondták, hogy a fizetés majd' 60 ezer forint lesz. De nista" - mormogja Sanyi. "Mindig csak hitegetett a gazda, hogy ekkor fizet, akkor fizet... de hát semmi nem lett belőle." Gyuri szerint reggel fél ötkor kelnek, és este negyed tizenegyig folyamatosan dolgoznak, de hiába bejelentett munkások, cserébe egy vasat sem kapnak. Ő állítólag az első négy évben kapott fizetést, de az utolsó 10 évben már semmit. "Figyelj már ide, hát mi ez, ha nem rabszolgaság?"

Rabszolga, szolga vagy alkalmazott?

Ahogy a panaszkodó Gyuri a cigarettáját csócsálja a majorság közepén, gyorsan egyértelművé válik, hogy a csikóspusztai rabszolgasors nem épp olyan, mint ami a nagy könyvben meg van írva. A kezük nincs megbilincselve, nem figyelnek rájuk kigyúrt maffiózók, de még a kerítés is olyan foghíjas, hogy bármikor ki-be járhatnának rajta. Rajtuk kívül egy lélek sincs a telepen, csak az állatok, juhok, lovak, marhák, kutyák. Igaz, hogy a semmi közepén vannak, de egyértelmű, hogy fizikailag nincsenek fogságban.

A nyomor azonban kézzel fogható. A két férfi egy szűk, mocskos szobában lakik, amely közvetlenül az istállóból nyílik, lovak és csirkék között vezet a folyosó a fekvőhelyükhöz. A koszos ágy fölött néhány kacat és egy kopott pávatoll, szétdobált ruhák, a plafonon pedig dekorációként egy elszökött héliumos lufi akadt fönn. A mezőn találták, egy érdi lagziból eresztették szélnek, hogy a megtalálója majd küldje vissza az ifjú párnak. "Dehogy küldöm" - morog Gyuri. "A postára se jutok el."

Forrás: Origo

Ha ilyen rosszul bánnak magukkal, mért nem mennek el innen? - kérdezem a kézenfekvőt. "Hová mennénk?" - jön a savanyú válasz. A két férfi zavarodottsága azt sugallja, hogy igazából örülnek, ha van munkájuk. Csak a körülményekkel elégedetlenek. "Az volna a jó kimenetel, ha legalább a szabadságainkat megkapnánk, és kifizetnének minket a hó végén" - mondja Gyuri. "Rabszolga vagyok, de a nyugdíjamig már kibírom. Be vagyok jelentve, szóval fogok nyugdíjat kapni, még akkor is, ha most nincsen fizetésem."

Ez egy tipikus helyi történet, amiben a munkások kiszolgáltatottsága a kulcsszó - magyarázta az Origónak Szegeden Szenti Szabolcs rendőrségi szóvivő. Ezek az emberek rá vannak szorulva arra, hogy munkát, ellátást kapjanak, és ez a kiszolgáltatottságérzés kényszeríti őket arra, hogy "alávessék magukat ezeknek a dolgoknak". Akkor tehát önök nem rabok, csak szolgák? - kérdezem Gyurit és Sanyit, miután kiderül: tulajdonképpen bármikor elszökhetnek a telepről. "Igen, igen" - bólogat a két munkás.

Ellentmondások fogságában

Az állítólagos rabszolgák és feljelentett főnökük viszonya szintén elég zavaros. Gyuri ugyanis előbb arról beszél, hogy egy "utolsó embernek tartja" a főnökét, amiért az nem emberként bánik velük, kurvaanyázik, dühöng. Annak az alkalmazottnak, aki feljelentette a főnököt, szintén abból lett elege, hogy folyamatosan üvöltöztek vele. "Én mondtam is, hogy ebből baj lesz, valamelyikünk egyszer megunja. És be is jött" - emlékezik Gyuri. De aztán pár perccel később megenyhül, és arról kezd beszélni, hogy mennyire szereti a főnök az állatokat, mennyire ért a jószághoz, milyen dolgos, és mennyit lehetett tanulni tőle. "Kevés ilyen gazda van Magyarországon, le a kalappal előtte" - tiszteleg az állítólagos csicskáztató előtt.

Nem is akarná, hogy K. László börtönben végezze - mondja Gyuri. "Amit velünk csinált, azért valamit megérdemel. De elég jól ismerem, tudom, hogy nem bírja, ha bezárják, abba belehalna. Ezt nem szeretném." A munkás itt elérzékenyül. "Ő is csak egy ember, akármilyen ember is, 16 év alatt meg is utáltam, meg is szerettem. Hirtelen haragú, de csak akkor, ha valaki rosszul dolgozik. Ha valaki nem gondolkozik, hát persze, hogy ideges lesz, de aki elvégzi a munkát, azzal jól kijön."

Ahogy az állítólagos rabszolga a főnöke iránti rajongásáról beszél, egyre több ellentmondás bomlik ki a történetből. Azt mondja, semmit nem kap a munkájáért, de aztán kiderül, hogy ételt, cigarettát, gyógyszert is kap néha, és havonta egyszer elviszik vásárolni. "Régen 15 000 forintért is vásárolhattunk, mostanában már csak 5000 jut" - mondja. Miközben pedig a tanya udvarán arról beszél, hogy őt még soha nem engedték el szabadságra, 16 éve nem mehetett el kocsmába, moziba vagy focimeccsre, a konyhában ülve már elismeri, hogy húsvétkor, karácsonykor és György-napkor rendre elszökik egy-másfél hétre. "Mástól persze ezt nem tűrik el" - teszi hozzá. "Én régi vagyok, ilyen szempontból kivételezett vagyok."

Egy remek, csodálatos termelő gazda

A rabszolga-históriát a közeli városban, Csanádpalotán sokan fogadják kétkedve. A meggyanúsított gazdának sok pártfogója van, aki nem hisz a csicskáztatásban, sőt kifejezetten úriembernek, becsületes, dolgos, megbecsült férfinak tartja K. Lászlót. A férfi megítélésén összekülönböző emberek vitájából azonban a leginkább az látszik, hogy senki nem tudja eldönteni, meddig jó szándékú munkaadó valaki, és mikortól kezdődik a csicskáztatás.

"A csicska, az olyan munkás, aki nem kap semmi mást, csak éppen az éhbért" - érvel egy csanádpalotai férfi a helyi kocsmában, sokadik söre után. Egy másik munkás viszont azt mondja, hogy ő magát is rabszolgának érzi, hiszen ma az országban mindenki csak éhbérért dolgozik, senkit nem fizetnek meg igazán. Pedig ő nem is helybéli, Kecskemétről jött, és a környékbeli útépítésen dolgozik, legálisan.

A főtéren aztán hamar felbukkan egy asszony, aki magából kikelve vádolja a meggyanúsított gazdát: azt mondja, hogy az ő testvére is dolgozott K. Lászlónak, és agyba-főbe verték, amikor egyszer elszökött, hogy meglátogassa a beteg édesanyját. Az asszony szerint a gazda tanyáján döghússal etetik a dolgozókat, és ha a dolgozó nem főzte meg a dögöt, azért verték meg. "Olyan embereket szedett össze, akik a sittről jöttek ki, és aztán nem is engedte el őket, nehogy bárki elmondja, mi történik a tanyáján" - vádaskodik az asszony.

Azt több helyi, köztük a gazda egyik szomszédja is megerősíti, hogy K. László a börtönből váltott ki embereket, és hajléktalanokat, teljesen lecsúszott népeket is toborzott a tanyájára. Mindezt azonban sokan jócselekedetnek, segítőkészségnek tartják a városban. Egy férfi, aki korábban szintén dolgozott K. Lászlónak, azt mondja, hogy sose hallott embertelen körülményekről, aztán lelkesen méltatni kezdi, hogy a Laci bácsi elesett embereket munkához segít.

Így néz ki szerinted a penészes kenyér?

K. Lászlót nem tudtuk megkérdezni az ügyről, mivel az idős férfi rossz egészségi állapotban van, családja szerint az ügy kirobbanása óta infarktusa is volt, ráadásul súlyos cukorbetegségben is szenvedett. Fia és lánya azonban elmondta, hogy a család igaztalannak tartja a vádakat, és azt, ahogy a hatóságok meghurcolták az édesapjukat.

K. Árpád és K. Rita szerint nem igaz, hogy a munkások nem kapnak pénzt, azt a felmondásuk után, végelszámoláskor szokták kifizetni nekik. Több munkásnak pedig azért nem adnak pénzt a kezébe, mert alkoholisták, és elinnák azt. Viszont elviszik őket vásárolni, és ilyen alkalmakkor 60-70 ezer forintot szoktak otthagyni a boltban - mondja K. Árpád. A fiú, aki maga is a családi gazdaságban dolgozik, állítja, hogy szabadságra is elmehetnek a munkások, ha előre szólnak, hogy szabadságot szeretnének.

A rossz ételre vonatkozó vádakat a fiú a kocsijából előkapott két vekni friss kenyérrel cáfolja. Ezeket épp a tanyára viszi. "Így néz ki szerinted a penészes kenyér?" Szerinte mindennap kétfogásos ételt visznek a munkásoknak, van, hogy fánkot, palacsintát sütnek nekik, de a tanyán tartott tyúkok tojásait is a munkások eszik meg. "Láttad őket te is. Így néz ki valaki, aki alultáplált?" - kérdezi.

Példát akarnak statuálni?

A 63 éves, beteg gazda gyermekei szerint nevetségesek azok az állítások, amelyek szerint az idős férfi verné az alkalmazottait, vagy erőszakkal tartaná ott őket. "Nincsenek bezárva, te is láttad. Az, hogy hét alkalmazottból hat azóta is itt dolgozik, mutatja, hogy nem lehet olyan rossz nekik" - érvel K. Rita. Szerinte több alkalmazott is ment már nyugdíjba édesapja tanyájáról, és volt, aki nyugdíj után is visszajött segíteni.

Az istállóból nyíló szállás rossz körülményei a gazda gyermekei szerint egy városinak valóban ijesztőek lehetnek, de egy tanyán szerintük ez normális. Állítják, hogy a család férfitagjai, köztük K. László maga is szokott ott éjszakázni az istállóban, amikor télen ellenek a birkák. "Ezt egy parasztember megérti, ahogy a korán kelést és a késő éjszakáig tartó munkát is. De egy városi talán nem" - mondják. Aztán megmutatják az Origónak a másik tanyájukat, ahol az alkalmazottaik többsége lakik. Ez Gyuri és Sanyi szállásával ellentétben tiszta, tágas ház, normális ágyakkal, káddal, fürdőszobával, padlófűtéssel.

A K. család szerint ok nélkül hurcolják meg apjukat, akit őrizetbe vétele után kórházba kellett vinni. Azt mondják, két rendőr vigyázott rá, és odabilincselték a kórházi ágyhoz. Fia szerint a gazdának még azt sem engedték meg a rendőrök, hogy a cukorbetegsége miatt kisebesedett lábát megmossa az őrizetben, és mivel házi őrizetet rendeltek el ellene, az ügyész hazaparancsolta őt a kórházból. "Példát akarnak statuálni egy 63 éves emberrel, vagy mit akarnak?" - kérdezték a férfi gyermekei.