Ingyen járna a tankönyv, mégis kaptak csekket

Vágólapra másolva!
A családnak kell igazolnia a könyvtárellátónál, hogy a gyerek jogosult a térítésmentes tankönyvellátásra.
Vágólapra másolva!

A szükséges igazolások bemutatását kéri a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO) azoktól szülőktől, akik annak ellenére kaptak befizetési csekket, hogy gyermekük ingyenesen jogosult a tankönyvekre - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelési államtitkársága.

A közlemény szerint az államtitkárságához több jelzés érkezett, hogy a térítésmentes tankönyvellátásra jogosult gyerekek szülei csekket kaptak a KELLO-tól. Hozzátették: a könyvtárellátó tájékoztatása szerint csak azoknak küldtek ki díjbekérőt, akiknél a tankönyvfelelős a "szülő fizet" beállítást választotta. Az ingyenes tankönyvre jogosultak esetében ez csak úgy fordulhatott elő, hogy az iskola pontatlanul rögzítette a fizetési módot, vagy a szülő elmulasztotta igényét hitelt érdemlően jelezni – írta az államtitkárság.

A tájékoztatás szerint kizárólag az iskola tudja a támogatásra való jogosultságot elbírálni, módosítani a hibás megrendelést. Ezért a KELLO azt kéri azoktól a szülőktől, akiknek gyermekei ingyenes tankönyvellátásra jogosultak, de díjbekérőt kaptak, hogy keressék fel az iskolát, mutassák be a szükséges igazolásokat, például a családi pótlék folyósításáról szóló igazolást, szakorvosi igazolást, önkormányzati határozatot.

Az államtitkárság közleményében emlékeztettek arra, hogy szeptember elsejétől az állam felmenő rendszerben, az általános iskolában elsőtől a nyolcadik évfolyamig, továbbá a nemzetiségi nevelés-oktatásban és a gyógypedagógiai nevelés-oktatásban térítésmentesen biztosítja a tanulók számára a tankönyveket. Ez azt jelenti, hogy a 2013/2014-es tanévben minden első osztályos diák ingyen kapja meg a tankönyveket, és ez a kör évről évre újabb évfolyammal bővül.

Az állam továbbra is fenntartja a rászorultsági alapú tankönyvtámogatást azokon az évfolyamokon, amelyekre az ingyenes ellátás még nem terjed ki - áll a közleményben.