Körbehatárolni igen, de eloltani még nem sikerült a tüzet Tatárszentgyörgynél. Az aljnövényzet kapott lángra.

Sikerült körbehatárolni a Tatárszentgyörgy és Örkény közötti borókás- és aljnövényzet-tüzet, de a füstölgő parazsat még mindig oltják, illetve semlegesítik a több településről érkezett tűzoltók -  közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője szombat este az MTI-vel.

Spitz Alexandra elmondta, hogy a napközben elővigyázatosságból lezárt, a két települést összekötő út egyik oldalán 30, a másik oldalon 40 hektárnyi aljnövényzet gyulladt meg, majd a tűz Táborfalva irányába kezdett terjedni, de a dabasi, monori, ceglédi, fővárosi és kecskeméti egységek a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával lokalizálták a lángokat.

A szóvivő tájékoztatása szerint nehezíti az oltást a változó irányú szél, illetve az, hogy a "hagyományos" oltási módszer nemigen alkalmazható a területen, ezért munkagépeket és kézi szerszámokat is bevetnek. Bár az érintett térségben már csak füst tapasztalható, az izzó parázs bármikor újra lángra kaphat, továbbterjedhet, ezért a tűzoltók a helyszínen maradnak, amíg csak kell - tette hozzá Spitz Alexandra.