Kómában vegetálnak a becsődölő városok

detroit, gazdasági csőd, Csődöt jelentett Detroit városa
Vágólapra másolva!
A csőd szélén táncol Amerika egyik legendás városa, Detroit, de ettől még nem fog összeomlani. A becsődölt magyar településeken az élet megy tovább, bár a színek és az álmok eltűnnek a helyiek életéből.
Vágólapra másolva!

Egyelőre nem tudni, hogy Detroitban leáll-e a tömegközlekedés vagy néhány más közszolgáltatás. Az Egyesült Államok korábban meghatározó ipari városa néhány nappal ezelőtt kérte, hogy helyezzék csődvédelem alá. Ez egyelőre még nem történt meg, de azt senki sem tudja, hogy milyen következményei lesznek, ha a szövetségi bíróság rábólint az adósságrendezésre.

A város gazdasági irányítása Michigan állam, illetve az általa kijelölt menedzsment kezébe kerül majd. Az is valószínűnek tűnik, hogy az önkormányzati munkahelyeken elbocsátások lesznek, a város már februárban sem tudta újabb kölcsönök nélkül fedezni az alkalmazottai nyugdíj- és egészségügyi ellátását. Ezeken a területeken akár drasztikus megszorításokra is lehet számítani.

Graffiti Detroitban Forrás: AFP/Getty Images/Spencer Platt

A város tisztviselői levélben közölték a lakossággal, hogy a csőd ellenére a város gazdasága úgy megy majd, mint korábban, illetve egy forródrót felállítását is tervezik, hogy válaszolhassanak az emberek kérdéseire. Az adósságkezelés akár két-három évig is eltarthat.

Megállt a kulturális élet

Magyarországon jelenleg 19 település áll adósságkezelés alatt, ezek közül a két legnagyobb Heves és Tiszafüred, mindkettőben 12 ezer ember él. Tiszafüred kalandos körülmények között került adósságrendezés alá. A fideszes többségű önkormányzat még korábban fegyelmi eljárást indított a független polgármester, Pintér Erika ellen, akit a vizsgálat végén fel is mentettek hivatalából, majd az önkormányzat bejelentette, hogy a település csődbe jutott, bár Pintér szerint nem volt fizetésképtelen a város.

A csődnek több negatív hatása is volt: kevesebb szabadon felhasználható állami támogatást kapnak, egy-egy konkrét projektre van csak pénz, és csak a kötelező önkormányzati feladatok ellátásra költhetnek (ezek alapvető közszolgáltatások, mint világítás, tömegközlekedés, iskolaüzemeltetés). Korábban évi 8-10 millió forintot fizettek ki krízissegélyként a rászoruló családoknak, akiknek valamilyen váratlan helyzetben volt szükségük pénzre. Ez a támogatás 5-30 ezer forint között mozgott, és sok család vette igénybe, az idén viszont erre nincs pénz.

Az Albatrosz Kikötő Tiszafüreden Forrás: MTI/Cseke Csilla

Nem adhatnak támogatást civil szervezeteknek, pedig ők szervezik a város kulturális életének nagy részét. Május 1-je és szeptember között minden hétvégén rendezvények voltak a városban, most ezek elmaradnak, csak a lassan negyvenéves Tiszafüredi Halas Napokat rendezik meg. A város életében meghatározó szerepet játszott a sportcsarnok, viszont a csődeljárás alatt a bezárás szélére sodródott, ugyanis az üzemeltetése nem minősül kötelező feladatnak az adósságrendezésről szóló törvény szerint.

A csőddel járó probléma a helyi adózók elbizonytalanodása is. Aki például több iparűzési adót fizet be, mint amennyit kellene, az nem kapja vissza a pénzét, mert a törvény szerint a város az adósságrendezés alatt nem mondhat le a bevételekről. Pintér ezzel együtt reméli, hogy a város kikerülhet az eljárás alól, már köttettek megállapodások hitelezőkkel.

A folyó színe változatlan

Gelse nagyközség nem készült különösebben a csődre, de valószínűleg lehetett érezni, hogy a határidős számlák egyre csak gyűltek, illetve a hitelek visszafizetése sem ment - mondta lapunknak László Piroska, Gelse jegyzője. Miután a település adóssága egymilliárd forint felé kúszott, nem tudták biztosítani a további működést, és csődöt jelentettek. A fő gond a 850 millió forintból megépített fürdő volt, amelynek a hitelét nem tudták törleszteni, és a várt haszon is elmaradt.

A jegyző szerint a csődből semmi sem látszik kifelé. A korábban az önkormányzat által működtetett intézmények, mint például az óvoda vagy iskola továbbra is üzemelnek, csak már nem saját erőből, hanem a szomszédos Kilimán községgel együtt.

Csőd Gelsén Forrás: MTI/Varga György

A közszolgáltatásokat az állam finanszírozza, elszállítják a szemetet, zajlik közmunkaprogram, gondozzák az utakat, van tiszta ivóvíz, és a szociális ellátórendszer is működik. A folyó lényegében ugyanolyan világos, mint korábban volt - mondta László. Gelsén kertészkedésbe is fogtak, sikeresen beültettek hatezer tő virágot, viszont a látszat ellenére voltak, akik elvesztették a munkájukat, illetve a pedagógusok juttatásaiból is faragtak: nincs cafeteria és a ruhapénzt sem kapják meg.

Ezenkívül nem vehetnek részt állami pályázatokon, ami László szerint nem hátráltatja a település működését, ugyanis már lényegében minden van. Ettől függetlenül szeretnének kikerülni az adósságrendezés alól, de hogy erre mikor lesz lehetőségük, azt nem tudják. Ha a bankok elfogadják az adósságrendezési programjukat, akkor kikerülnek, ha nem, akkor nem.