Negyvenszer rámolták ki a Gomba büfét

Vágólapra másolva!
Négy hónap alatt összesen 280 ezer forint értékben loptak a kadarkúti büféből. 
Vágólapra másolva!

Egy ötfős társaság tavaly szeptember és december között – főként az ablakon bemászva – negyvenszer jutott be a kadarkúti Gomba büfébe, ahonnét cigarettát, üdítőt és élelmiszert vittek magukkal összesen 280 ezer forint értékben – írja a Sonline a kaposvári ügyészségre hivatkozva, amely vádat emelt a gyanúsítottak ellen.

Átlagosan tehát minden harmadik nap loptak a Gombából, átlagban 7 ezer forint értékben, egy tettes tehát alkalmanként 1400 forinttal lett gazdagabb. Az ügyészség a két fiatalkorúval szemben felfüggesztett börtönt, illetve közérdekű munkát, a felnőttek ellen letöltendő szabadságvesztést javasolt.