Tízezer bála takarmány lángolt Kazsokon

Vágólapra másolva!
Nem tudni mitől, de kigyulladt tízezer kockabála Kazsokon. A marhatelepről az állatokat kimentették.
Vágólapra másolva!

Tízezer kockabála ég egy kazsoki szarvasmarhatelepen, a lángok több gazdasági épületet is veszélyeztetnek - közölte a katasztrófavédelem.

Este tízkor kapták a riasztást arról, hogy nyolc fém tárolóban mintegy tízezer, takarmányból összerakott kockabála ég. A telep dolgozói még a tűzoltók kiérkezése előtt a tűztől mintegy húsz méterre lévő istállóból kimentették és biztonságos helyre vitték az állatokat.

A tűzoltóknak nemcsak az égő bálákat kell oltaniuk, de a szomszédos épületeket, pajtákat és istállókat is védeniük kell a tűztől.

A kiemelt fokozatú tűzesethez Kaposvárról és Dombóvárról összesen négy járművel és két vízszállítóval több mint húsz hivatásos tűzoltó vonult ki, Igalból pedig önkéntesek is érkeztek a helyszínre. Nem sérült meg senki, a tűz okát egyelőre nem ismerni.