Járt, nem járt, járt, nem járt, most megint jár a 2-es metró

2013.07.25. 18:28

A BKK szerint nem műszaki hiba, hanem meggyulladt papírhulladék miatt volt füst a 2-es metrón csütörtök délután. Aztán hét óra körül forgalmi okok miatt állították le a közlekedést.

Nem a szerelvény műszaki hibája, hanem feltehetően papírhulladék füstje miatt kellett a 2-es metróvonal forgalmát egy időre leállítani a Puskás Ferenc Stadion és az Örs vezér tere között csütörtök délután. Legalábbis erről tájékoztatott a Budapesti Közlekedési Központ csütörtökön kora este. Az Örs vezér terén füst szállt fel az egyik szerelvény alól, az első vizsgálatok szerint a füstöt a pályára került papírhulladék okozta. A vonaton a vezetőn kívül senki sem tartózkodott.

Bár az első vizsgálatok tűzre utaló jeleket a járművön nem találtak, az érintett Alstom-szerelvényt kivonták a forgalomból, és a Fehér úti járműtelepre irányították. A BKK a Facebook-oldalán nem sokkal 16 óra után közölte, hogy egy műszaki hibás szerelvény miatt pótlóbuszok szállítják az utasokat az M2-es vonal egy szakaszán. A buszos pótlásra egy órán keresztül volt szükség.

Hét órakor azonban ismételten leállt a közlekedés a szakaszon. A BKK a Facebook-oldalán ekkor azt közölte, hogy a buszos pótlásra ezúttal forgalmi okok miatt van szükség. Nem sokkal később azonban ugyancsak a Facebookon már azt írták, újra járnak a szerelvények az érintett szakaszon.