Riasztófegyverrel lőtt vita közben

Vágólapra másolva!
A sértett rendezni akarta vitájukat Sopronban. De állítólag kése is volt.
Vágólapra másolva!

A sértett szerdán este haragosa házához ment, állítása szerint azért, hogy megpróbálja rendezni korábbi vitájukat. A két férfi vitatkozni, majd dulakodni kezdett. A vitába a támadó oldalán egy másik férfi és egy nő is bekapcsolódott – közölte a megyei rendőr-főkapitányság.

A vita során a házigazda rálőtt a sértettre, mert állítása szerint az késsel támadt rá. A riasztófegyvert engedély nélkül tartotta, elmondása szerint találta.

A fegyvert egy közeli kapualjba rejtve megtalálták, a házkutatás során pedig egy 30 centis pengéjű vadászkést és egy baseballütőt is lefoglaltak. A vita és a lövöldözés résztvevői ellen csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást.