Orbán emelné a ponthatárokat

Vágólapra másolva!
A közepes képességű diákoknak inkább a szakképzésben lenne a helyük, ezért emelni kell a ponthatárokat - mondta a kormányfő. A diákhitelt még ne felejtsük el.
Vágólapra másolva!

Emelni kell a felsőoktatási felvételi ponthatárokat - közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban.

A 240-es ponthatár ugyanis "egy közepes dolog", márpedig közpénzből egyetemen taníttatni középszerű teljesítményre képes fiatalokat nem érdemes - fogalmazott. Azt is mondta, nincs ellene, hogy a közepes képességűek is tanuljanak, de nem egyetemen, hanem egy másfajta képzésben, szakképzésben. Ezért is tett lépéseket a kormány a szakiskolai rendszer erősítése és a technikusi képzés visszaállítása érdekében, a következő időszak fontos feladata pedig a szakfőiskolák megteremtése lesz.

Az önköltséges felsőoktatási képzésről szólva Orbán Viktor azt mondta, szerinte a diákmegmozdulások eredményeképpen háttérbe szorult diákhitelrendszert "nem szabad teljesen elfelejtenünk". Úgy fogalmazott, fájlalja, hogy rossz beállításba került ez a hitelrendszer, amelyet azonban folyamatosan átalakítanak, és így szerinte az a végén egy olyan kiugróan kedvezményes lehetőség lesz, amelyet érdemes megfontolniuk mindazoknak, akik nem tudnak bekerülni az államilag finanszírozott keretbe.