Egy nappal az átadás után lerobbant a komp

Vágólapra másolva!
A próbajárat során elromlott az egy nappal korábban átadott, Dunaremetét Bőssel összekötő új dunai komp. Már úton van a cserealkatrász.
Vágólapra másolva!

A múlt pénteki avatás után egy nappal elromlott a 3,2 millió eurós uniós projekt eredményeként átadott új dunai komp, amely így a szlovákiai Bőstől fél kilométerre a folyón vesztegel - írta hétfői számában a Kisalföld.

A Kisalföld szerint próbajáraton volt a hajó, így sem utasok, sem autók nem voltak a fedélzetén. A gyártó szakemberei már megállapították a hiba okát, megrendelték a cserealkatrészeket, így várhatóan két héten belül újraindulhat a Dunaremetét Bőssel összekötő járat - írja a lap.