Szeptember elején összeházasodik Orbán Viktor miniszterelnök lánya, Ráhel és Tiborcz István, írja a Blikk. A vendégsereg Tiborczék tanyáján tartott állatokból lakik jól, a talpalávalót egy cigánybanda húzza majd. Orbán Viktor azt mondta, hogy fegyelmezett apuka akar lenni, aki nem törölgeti a szemét.

Szeptember elején oltár elé áll Orbán Viktor kormányfő legidősebb lánya, írja a Blikk. A 24 éves Ráhelt a nála három évvel idősebb Tiborcz István veszi el. Az esküvő Tiborcz szüleinek tanyáján lesz, ahol lovarda is van. A vőlegény apja orvos.

A lap megszólaltatta Orbán Viktort, aki azt mondta, az ő felcsúti portája kicsi lenne a lakodalomhoz. "Az embernek, ha van lánya, bizony nem örül, amikor elviszik őt a háztól. Ilyenkor az apák szomorúak, ez a dolguk. De persze ennél sokkal fontosabb az ember gyerekének a boldogsága" - mondta Orbán a Bikknek. A kormányfő szerint unokáról egyelőre nincs hír, de ez a bejelentés számára mellbevágóbb lesz, mint az esküvőé.

Orbán a tervezett menüről azt mondta, hogy az ott tartott állatokat vágják le, birkát, disznót, borjút. "A főzésbe sajnos nem tudok besegíteni, annyi időm nincs, de lesz ott asszony elég" - jegyezte meg a miniszterelnök. "Az elsődleges célom a  szertartáson, hogy fegyelmezett apuka legyek, ne szipogjak, ne törölgessem a szemem. Ez az asszonyok dolga. Aztán majd meglátjuk, sikerül-e betartani" - mondta Orbán.

A kormányfő elárulta azt is, hogy ragaszkodik egy helyi cigánybandához, "aki akarja, majd annak zenéjére járhatja a csűrdöngölőt". "A fiatalok a tanya másik végében a saját zenéjükre szórakoznak" - mondta a kormányfő.

Orbán Viktor elárulta, hogy a leendő vejével öt évvel ezelőtt találkozott először, de a családját régebb óta ismeri, "az édesapja orvos, jól működő gazdaságuk van" - mondta Orbán.

Az Átlátszó.hu tavaly derítette ki, hogy a vőlegény egyik testvére, Tiborcz Eszter lett a legnagyobb nyertese a földbérleti pályázatnak Bicskén. Összesen 157 hektár szántó felett rendelkezhet a következő húsz évben Eszter. Ráhel vőlegénye pedig ügyvéd, és a mostani kormányzati ciklusban sokmilliárdos megbízásokat elnyerő Közgép egyik leányvállalata, az E-OS Innovatív Zrt. igazgatósági tagja.