Kitalált adósok nevében vettek fel milliárdos hitelt

Vágólapra másolva!
A gyanú szerint tíz éve kezdett kitalált emberekkel hitelszerződést kötni egy mezőkövesdi takarékszövetkezet négy munkatársa. Az egyik fiktív kölcsönt a másikból fedezték, abban bíztak, hogy nyernek a lottón, és akkor kiszállhatnak a spirálból. Sikkasztással gyanúsítják őket.
Vágólapra másolva!

Valószínűleg az évszázad sikkasztását követték el Mezőkövesd egyik pénzintézeténél - írja a Blikk. A lap szerint a rendőrök egy pár milliósnak tűnő csalás után kezdtek nyomozni, de kiderült, hogy milliárdos sikkasztásra bukkantak a Borsod megyei településen, amelyben a helyi rendőrkapitány felesége is érintett volt.

A helyi takarékszövetkezet négy dolgozója tíz éve kezdett nem létező személyek nevére hitelszerződéseket kötni. Eddig 1500 esetre derült fény, a kárösszeg egymilliárd forint körüli lehet, bár a pénznek egyelőre nincs nyoma. A gyanúsítottak egyikének sem volt pár millió forintnál nagyobb megtakarítása. Ők azt állítják, hogy csak azért csaltak, hogy a központban úgy tűnjön, jól dolgoznak.

A fiktív személyek - többek között Tóth József, Bezzegi Péter, Zsugor János neveken - okiratait fénymásolóval készítették, az első hitelt a következő fiktív kölcsönből törlesztették, és abban bíztak, hogy nyernek a lottón, és akkor rendezni tudják a kölcsönöket. A rendőrök négy ember ellen folytatnak eljárást sikkasztás gyanújával, a pontos kárérték megállapítása még folyamatban van - olvasható a Blikkben.