Poltnak is gyanús Orbán tanácsadója

Vágólapra másolva!
Kárpáti György olimpiai bajnok vízilabdázó 670 ezer forintért ad tanácsot Orbán Viktornak, és egy interjúban bevallotta, hogy ez havonta egy legfeljebb negyedórás telefonbeszélgetést jelent. A DK-s Molnár Csaba erről az ügyről kérdezte írásban Polt Péter legfőbb ügyészt, aki most a kérdést feljelentésként továbbította a Fővárosi Főügyészségnek.
Vágólapra másolva!

"Ér-e havi 15 perces tanács 670 ezer forintot?" címmel nyújtott be kérdést Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció alelnöke múlt héten Polt Péter legfőbb ügyésznek. Molnár arra volt kíváncsi, hogy a legfőbb ügyész nem gyanít-e színlelt szerződést és hűtlen kezelést Kárpáti György tanácsadásánál.

Néhány héttel ezelőtt derült ki, hogy Kárpáti György olimpiai bajnok vízilabdázó sportügyekben tanácsokat ad Orbán Viktor miniszterelnöknek és Lázár János államtitkárnak havonta bruttó 670 ezer forintért. A vízilabdázó ezután egy interjúban azt mondta, hogy ez a tanácsadás havonta egy általában 10-15 perces telefonbeszélgetést jelent, tanulmányt nem kell írnia.

Polt Péter szerdán küldött válaszában azt írta, hogy mivel a kérdés "bűncselekmény gyanújára utal", így feljelentésként kell értékelni. A legfőbb ügyész ezért a kérdést feljelentésként továbbította a Fővárosi Főügyészségnek. Mindez még nem jelenti azt, hogy az ügyészség feljelentést is tesz az ügyben, de a főügyészségnek ezek után eljárást kell indítania.