Az illetékes jegyző rendőrségi engedély hiányában tiltotta meg a rendezvény megtartását. Az emberek gyülekeznek, de a programokat nem lehet megtartani.

Nem kaptak engedélyt a rendezvény megtartására az Ozora Fesztivál szervezői - erről Tóth András, a fesztivál művészeti szervezője tájékoztatta hétfőn az MTI-t, a mezőszilasi jegyző elutasító határozatának indoklásáról azonban egyelőre nem nyilatkozott.

Az Origo információi szerint a jegyző az engedély ügyében szakhatóságként eljáró Sárbogárdi Rendőrkapitányság állásfoglalására hivatkozva utasította el a szervezők kérelmét, amely hiányosnak találta a rendezvény biztosítási terveit. (Ha a rendezvényt valamelyik szakhatóság nem engedélyezi, akkor a jegyző sem teheti ezt meg.)

Mivel az ügyben hétfőn a hiánypótlás határideje is lezárult, a szervezők már csak az illetékes kormányhivatalnál kezdeményezhetik a jegyzői határozat felülvizsgálatát, amit korábbi nyilatkoztaik szerint meg is tesznek.

A fesztivál hivatalosan kedden kezdődött volna, ennek ellenére nagyon sokan - főleg külföldi vendégek - már a hétvégén a helyszínen gyülekeztek. A róluk készült riportunkat itt olvashatja el.

Először pénteken került szóba, hogy a rendőrség ellenzi a rendezvény megtartását, a helyi jegyző pedig erre hivatkozva nem adta ki az engedélyt. A hatósági engedély megtagadása váratlanul érte a szervező csapatot, mert egy korábbi szemlén még nem volt jele annak, hogy bármilyen problémája lenne a rendőrségnek.

Kiss Z. Edward, a Fejér megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az Origo megkeresésére azt mondta: egyelőre nem kaptak értesítést a rendezvény lefújásáról.

A fesztivál helyszínén a szóvivő tájékoztatása szerint eddig sem voltak rendőrök, a területileg illetékes Sárbogárdi Rendőrkapitányság azonban már szombattól fokozott ellenőrzést rendelt el a környéken. Az ellenőrzés során az elmúlt 60 órában már 26 külföldi - főként belga, francia, olasz, görög, brit, román és német - állampolgárt állítottak elő különböző kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt. Az érintettek ellen bűntető eljárás indult.