Ők csinálják a trafikot a Szigeten

Vágólapra másolva!
Megvan, kik csinálják a trafikot a Szigeten, a cég egy Bécsi úti boltját költöztette át ideiglenesen a fesztiválra. Nem egy elszigetelt családi vállalkozásról van szó, a tulajdonos üzlettársáé most az a cég, amely egykor épp Gyulay Zsolt idejében működtette az Újpest focicsapatát.
Vágólapra másolva!

A Bécsi út 136-os szám alatti trafikját telepítette át a Sziget fesztiválra egy élelmes vállalkozó, akinek egyébként van ezen kívül még egy dohányboltja, szintén a III. kerületben, a békásmegyeri HÉV-megállónál, derül ki a NAV legfrissebb adataiból. Az adatbázis szerint a Trafikmax Bt. kért engedélyt a Szigetre, amelynek a tulajdonosai Faragó Róbert és Szerencsés András, utóbbi vállalkozó nyerte a koncessziókat.

Az Opten cégadatbázisából az derül ki, hogy Faragó Róbert több cégben is vagy üzlettársa Rosta Róbertnek, vagy egymást váltották egyes tisztségviselői, tulajdonosi posztokon. Rosta Róbert felbukkanása a trafikok körül azért érdekes, mert övé most a Viola Ball nevű cég jogutódja. A Viola Ball a kétezres évek elején az Újpest FC tulajdonosa volt, éppen akkor, amikor Gyulay Zsolt, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. jelenlegi vezérigazgatója az Újpest FC-ben vezető tisztségviselő, felügyelőbizottsági tag volt. Gyulay egy évig még a Viola Ballban is volt tisztségviselő. A cég egyébként 2007 óta Vision Manager Zrt néven működik.

Gyulay Zsolt sógora egyébként szintén a harmadik kerületben nyert koncessziót. Gyulay korábban arról beszélt, a kormány célja nem az, hogy a fesztiválokra és a fiatalok által sűrűn látogatott helyekre "odatelepítsen az orruk elé cigarettát, hogy minél többet dohányozzanak".