A tankönyvpiacra is belép az állam

Vágólapra másolva!
A kormányzat egy kis kiadón keresztül akarja átrendezni a 14 milliárdos tankönyvpiacot.
Vágólapra másolva!

Az iskolák és a tankönyvterjesztés után hamarosan a tankönyvkiadásra is ráteheti a kezét az állam. Az Index értesülései szerint a kormányzat egy kis kiadón keresztül akarja átrendezni a 14 milliárdos tankönyvpiacot, és az elmúlt hónapokban a gyakorlatban is megtették az első lépéseket ebbe az irányba.

Az Index értesülései szerint az állam egy már bejáratott tankönyvkiadót hozna monopolhelyzetbe a piacon. A terjeszkedési terveket a Nemzeti Közszolgálati Tankönyvkiadó Zrt.-nek kell megvalósítania. Az első kísérlet nem sikerült, az aktuális, kettes számú terv szerint viszont már a piac második legnagyobb szereplője, a magyar tulajdonú Mozaik Kiadó a célpont.

A lap úgy tudja, hogy az elmúlt hónapokban már le is zajlottak a tárgyalások az általános- és középiskolai tankönyvek kiadásában viszonylag kis szerepet játszó Műszaki Kiadóval, de végül a hosszas egyezkedés miatt kútba esett a megegyezés a magát sokáig jó áron kínáló vállalkozással.

Következő lehetőségként esett a választás a jóval jelentősebb, szegedi központú, magyar tulajdonú Mozaik Kiadóra. A kilencvenes évek eleje óta létező kiadó ma az összesen 14-15 milliárdos forgalmú tankönyvpiac második legnagyobb szereplője 28 százalékos részesedéssel.

Az Index információi szerint a Mozaikot nem közvetlenül az állam, hanem egy kis kiadó, a Nemzeti Közszolgálati Tankönyvkiadó Zrt. venné meg. Az állami kézben lévő kiadó idén novemberben újult meg, amikor a frissen alapított Nemzeti Közszolgálati Egyetem tulajdonába került.

Az EMMI oktatási államtitkárságán hivatalosan cáfolták, de az Indexnek több kormányzati forrás is megerősítette, hogy a kis közszolgálati kiadónak szánták a nagy átrendező szerepét a tankönyvpiacon.