Már három halottja van a 84-es úti balesetnek

Vágólapra másolva!
A 84-es úti baleset helyszínéről kórházba szállított sérültek közül ketten életüket vesztették, közölte a rendőrség a honlapján. Öt sérült van még kórházban.
Vágólapra másolva!

A 84-es főúton történt közlekedési balesetben még két ember vesztette életét, írja a police.hu.

Nemesvita és Balatonederics között két autó ütközött frontálisan délelőtt. A balesetben egy ember a helyszínen meghalt, hét sérültet a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállítottak, közülük vesztették életüket ketten.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Dömölki Zsolt azt közölte, hogy egy német házaspár két gyermekkel szenvedett balesetet, amikor a gépkocsit vezető feleség ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra és ott összeütközött egy cseh rendszámú autóval.

A nő a helyszínen életét vesztette, férje és tizenéves lányuk késő délután halt meg a kórházban - tette hozzá a szóvivő. A baleset helyszínéről összesen hét sérültet, a férfin és a lányon kívül további öt embert vittek a mentőszolgálat munkatársai kórházba.