Lezárták a 4-es utat Karcag és Kisújszállás között

Vágólapra másolva!
Ég a tarló az út mellett. Negyven tűzoltó dolgozik a tűz elhárításán.
Vágólapra másolva!

Az út mentén lángoló tarló miatt lezárták a 4-es út egyik szakaszát Karcag és Kisújszállás között négy óra körül - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi igazgatóság irodavezetője kedden. Tótáné Nagy Éva elmondta, hogy a helyszínre nyolc járművel mintegy negyven tűzoltó érkezett. A katasztrófavédelmi egységek jelenleg is dolgoznak a körülbelül negyven hektárt érintő tűz megfékezésén.

Nem sokkal hat előtt már a fél útpályán lehetett közlekedni.