Vágólapra másolva!
A játéklabdákat és a buborékfújókat is vizsgálták a fogyasztóvédők, kilenc buborékfújóból háromnál találtak szennyezettséget. 
Vágólapra másolva!

Egészségi kockázatot rejthet a buborékfújókban lévő folyadék, a vizsgált kilenc mintából három buborékfújó esetében mikrobiológiai szennyezettséget mutattak ki a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) laboratóriumi vizsgálatai - tájékoztatta a hatóság szerdán az MTI-t.

A közlemény szerint az NFH a nyár elején vonta ellenőrzés alá a nyári szezon kedvelt játékai közül például a labdákat és a buborékfújókat. Játéklabdák esetén tiltott lágyítószer-tartalmat, illetve tiltott azoszínezék-tartalmat vizsgált a hatóság, míg a buborékfújóknál a mikrobiológiai tisztaságot ellenőrizték.

Kiemelték: a tiltott azoszínezék-, valamint a tiltott lágyítószer tartalom a gyermekek szervezetébe kerülve rákkeltő hatású lehet, a buborékfújókban lévő folyadék is különböző egészségi kockázatokat jelent. Az elvégzett vizsgálatok szerint valamennyi játéklabda megfelelt a vonatkozó előírásoknak.

A buborékfújóknál az összes élő mikrobaszám 2 terméknél magasabb volt, mint az európai uniós protokollban rögzített határérték, emellett 2 buborékfújónál Enterobacteriaceae és Pseudomonas aeruginosa baktériumot mutattak ki.

Az NFH közleménye szerint az összes élő mikrobaszám határértéknél nagyobb előfordulása a gyártási higiénia nem megfelelő betartására utal és az különböző típusú megbetegedéseket okozhat. A tünetek súlyossága egyéntől és kortól függően is változik.