Gyurcsány: Nem volt beleszólásom a sukorói telekcserébe

2013.08.22. 12:35

Gyurcsány Ferenc szerint ő csak protokolláris találkozón vett részt a sukorói befektetőkkel.

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a Szolnoki Törvényszéken a Sukoró-ügyként ismert büntetőper csütörtöki tárgyalásán tanúvallomásában arról beszélt, hogy protokolláris jellegű eseményen találkozott a Velencei-tó mellé tervezett egymilliárd dollár (225 milliárd forint) értékű turisztikai beruházás befektetőivel 2008 májusában.

"Miután az államapparátus egyértelműen támogatta az elképzelést, számomra eldöntendő kérdés nem maradt, kifejeztem támogató, bátorító szándékomat" - jelentette ki Gyurcsány Ferenc.
Szerinte a találkozó nem volt egyedi eset, mert a hivatalban lévő miniszterelnökök jelentős befektetések esetén közvetlen találkozókon ismertetik kormányuk álláspontját, bátorítva ezzel az államapparátust, és a befektetőket - mondta a politikus, hozzátéve, hogy a Sukorón befektetni szándékozó csoport korábban már többször találkozott a fejlesztési és gazdasági, illetve a Pénzügyminisztérium illetékeseivel.

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök tanúvallomást tesz a Szolnoki Törvényszéken 2013. augusztus 22-én, ahol több hónapos szünet után folytatódott a Sukoró-ügyként ismert büntetőper tárgyalásaForrás: MTI/Mészáros János