Majd csak jön valaki Károly bácsi helyett

Kik tanítanak majd a nyugdíjba vonult tanárok helyett
Vágólapra másolva!
Bő egy hét múlva elkezdődik a tanév, de sok helyen még mindig nem tudják az iskolákban, hogy ki tanít majd a nyugdíjba vonulásra kötelezett pedagógusok helyett. Van olyan intézmény is, ahol még mindig várják a választ a kérvényükre, hogy ne kelljen távozniuk az idősebb tanároknak.
Vágólapra másolva!

Egy kisváros iskolájában egészen a múlt tanév végéig egyetlen, hatvan év feletti tanár oktatott egy bizonyos tantárgyat. Hogy melyiket, azt nem írhatjuk le, mert az Origónak nyilatkozó iskolaigazgató azt kérte, hogy semmilyen módon ne legyenek beazonosíthatóak. De nem a tantárgy a lényeges a történetben, hanem az, hogy a kötelező nyugdíjazással ezt a tanárt is el kellett küldeniük, több technikai dolgozóval, karbantartóval, portással együtt. Egy új jogszabály ugyanis kimondja, hogy a közszférában dolgozók nem vehetnek fel egyszerre nyugdíjat és munkabért, a pedagógusokra ez a szigorítás az új tanévtől vonatkozik.

A tanár szívesen tanított volna tovább akár úgy is, hogy nem veszi fel a nyugdíját, és ezt az iskola kérvényezte is az oktatási kormányzattól, nyáron azonban elutasítottak a kérésüket. "Ráadásul a jogszabály szerint a nyugdíjba vonuló viszi magával a státuszát, vagyis azt is kérelmeznünk kellett, hogy arra a bizonyos tantárgyra egyáltalán felvehessünk valakit. Erre is nemet mondtak" - panaszolta az igazgató. Egy héttel az iskolakezdés előtt mindezek miatt az igazgató még nem tudja, hogy ki fogja tanítani a tárgyat, sem azt, hogy az új tanár egyáltalán mikor, mely napokon ér majd rá.

Ez utóbbi kérdés azért merülhet fel, mert a jogszabály alapján a tankerület gondoskodik majd a tanárok pótlásáról, Gloviczki Zoltán korábbi helyettes államtitkár pedig azt mondta, elképzelhető, hogy sok helyen utazó tanárokkal oldják meg a hiányt, akik egyik nap egyik, másik nap másik iskolában tanítanak majd. Az igazgató ezek alapján arra számít, hogy nem kapnak majd fix státuszt, hanem a szomszédos településről utazik majd valaki a hét bizonyos napjain.

Tartja a távolságot a kormány

Szintén nem tudnak még semmi biztosat a XIII. Kerületi Zeneiskolában. Ott 12 tanárt érint a kötelező nyugdíjazás, ketten el is mentek nyugdíjba, de tízen szívesen dolgoznának tovább, ami az iskolának is jól jönne, nélkülük nagy bajban lennének.

Az igazgatót hiába kerestük, engedélyek hiányában nem akart nyilatkozni. Az iskola tantestületének egyik tagjától ugyanakkor úgy tudjuk, a kormányzattól megkapták az engedélyt, hogy a tíz tanár a nyugdíjat felfüggesztve tanítson tovább, ez a verzió azonban a nem teljes állású zenetanároknak anyagilag olyan rosszul jött volna, hogy nem vállalták, inkább írtak egy újabb kérvényt, hogy óraadóként, nyugdíj mellett visszadolgoznának. Erre azonban még nem érkezett válasz, így itt sem tudják, hogy mi lesz, hogy indul majd el a tanév. Információink szerint az igazgatóság néhány hete leadta a központnak a tantárgyfelosztást úgy, hogy számolnak a régi tanárokkal, most pedig kíváncsian várják, mi lesz szeptembertől.

Nem tudni, szeptembertől kik osztják majd a lapokat Forrás: AFP/Fred Dufour

Akikkel beszéltünk, azok egyébként nem tapasztalták, hogy az iskolákat fenntartó Klebelsberg Intézményfenntartó Központ különösebben mélyen érdeklődne a helyi nehézségek iránt. A cikkünk elején szereplő iskola vezetője például azt mondta, hogy egy szimpla adatkérés érkezett a nyugdíjas korú tanárokról. "Ezt én egy külön levéllel egészítettem ki, amiben konkrétan leírtam, mit okoz, ha az a tanár elmegy tőlünk" - mondta az igazgató. Úgy tűnik azonban, hiába.

Pedig az állami átvétellel járó káoszról írt cikkünkben nyáron még átfogó felmérést ígért az iskolákat fenntartó Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK). Akkor Marekné Pintér Aranka elnök azt nyilatkozta, június 15-ig felmérik a szakos hiányt. "Ahol baj van, ott megbízással is foglalkoztathatunk majd nyugdíjast, a visszahívás lehetősége sem kizárt, mint ahogy a státusz újranyitásának kérvényezése sem" - nyilatkozta.

Zene, matek, fizika

Megkérdeztük a két tanárszakszervezetet is, de ők sem tudnak többet, mint az igazgatók. "Igyekeznek mindent megoldani, ilyen válaszokat kapnak azok a KLIK-hez forduló tanárok és igazgatók, akik érdeklődnek, lesz-e tanár a nyugdíjasok helyett" - mondta az Origónak Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Ő úgy számol, hogy majd október körül lesz teljes a kép, hogy hol mi a helyzet, milyen az úgynevezett szakos ellátottság.

Megkerestük a KLIK-et is, hogy van-e kimutatásuk arról, hogy mekkora problémát okoz a nyugdíjazás, illetve milyen intézkedéseket terveznek, hogy rendben induljon a tanév. Az intézmény megígérte, hogy válaszol a kérdéseinkre, de a levelük az általuk megjelölt és többször megerősített határidőre sem érkezett meg. Korábban azt közölték, hogy több mint 3700 tanár megy nyugdíjba, közülük 830-an kérték a továbbfoglalkoztatásukat. Szakszervezeti információk alapján úgy tudni, körülbelül a kérvényezők felének engedélyezte ezt a kormányzat, ami azért érdekes, mert az egészségügyben szinte mindenki tovább dolgozhat.

Hogy mely szakokat érinti a leginkább a nyugdíjazás, arról szintén már korábban közölt adatokat a KLIK. Eszerint szakoktatók - azaz szakiskolai gyakorlati tárgyak oktatói - zenetanárok, tanítók és matematika-fizika szakos tanárok mennek a legnagyobb számban nyugdíjba.