Pokorni: Túlzó az oktatás államosítása

Vágólapra másolva!
A közoktatási intézmények államosításának mértékét bírálta Pokorni Zoltán, a Fidesz oktatáspolitikusa, és azt is elismerte, hogy a rendszer sok iskola számára kiszámíthatatlan. Megfontolandónak nevezte a 9 éves alapiskola létrehozását.
Vágólapra másolva!

Helyes, hogy a kormány hozzányúlt a közoktatási rendszerhez, de ahogyan hozzányúlt, az helytelen, mert túl sok mindent államosított - mondta Pokorni Zoltán, az Országgyűlés oktatási, tudományos és kutatási bizottságának fideszes elnöke csütörtökön.

A Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó tanévnyitó szakmai konferenciáján tartott előadásában Pokorni annak a véleményének adott hangot, hogy a 3200 iskolafenntartó önkormányzat helyébe lépett 198 tankerület mérete önmagában jó, az viszont már nem mindegy, hogy mekkora mozgásterük lesz.

Azt mondta, az összesen 300 ezer gyereket oktató egyházi vagy alapítványi iskolák még most sem tudják, hogyan finanszírozzák őket egy hónap múlva. Hozzátette: "tisztelet és becsület az átalakítás szenvedélyéért, de ártalmas az ilyen mértékű kiszámíthatatlanság".

Pokorni Zoltán szerint a mai magyar köznevelési rendszer legnagyobb problémája jelenleg a szegregáltság, mert nem képes a leszakadó tanulókat esélyhez juttatni, az egzisztenciális-kulturális különbségeket pedig konzerválja, sőt nem egy esetben még növeli is. Ennek okai között az eddig szétaprózott iskolarendszert, a pedagógiai kultúra merevségét és a közfinanszírozott tanórák alacsony számát említette.

Az utóbbi miatt szerinte megfontolandó a 9 évfolyamos alapiskola, és az egész napos iskola törvényben rögzítése is jó dolog. Nem történt még ugyanakkor érdemi lépés a rendszer kialakításában, ezt a struktúrát 5-8 év alatt lehet felépíteni, hogy valós eredményeket érjenek el - állapította meg.

A pedagógiai kultúra merevségére példaként hozta fel a Nemzeti alaptantervet, amely szerinte senki által nem teljesíthető elvárásokat támaszt a diákok felé, bevezettek egy új tantárgyat, és a többi tárgy tananyaga is megduzzadt.

Pokorni elismerte, hogy a pedagógus-életpályamodell nem teljes bevezetése bírálata jogos, de szerinte mégis fontos, hogy a tanárok megbecsültsége ezáltal nő.