Veres János: Hiba volt kihagyni Sukorót

Vágólapra másolva!
Veres János szerint jelentős adóbevételektől esett el az ország azzal, hogy elmaradt a Sukoróra tervezett kaszinóberuházás.
Vágólapra másolva!

Magyarországnak előnye származott volna a Sukoróra tervezett kaszinóberuházásból, amelyet nagy hiba volt elszalasztani - jelentette ki a tanúként meghallgatott Veres János volt pénzügyminiszter a Szolnoki Törvényszéken az ügyben indult büntetőper csütörtöki tárgyalásán.


Az MSZP-s politikus azt mondta, "a projekt politikai gellert kapott", ez pedig megakadályozta, hogy megvalósuljon a beruházás, amely Magyarországnak hosszú időn át jelentős adóbevételeket, a régióban pedig új munkahelyeket és élénkülő idegenforgalmat biztosított volna.

Hangsúlyozta: a sukorói telekcsereügylet nem volt feltétele a kaszinókoncesszióra kiírt pályázat elnyerésének. A létesítményt a nyertes befektető a régión belül bárhol kialakíthatta volna.