Az első eredmények alapján sem a koraszülötteknek adott tápszer, sem az infúzió nem okozhatta a csecsemők halálát Miskolcon.

Megérkeztek az első vizsgálati eredmények és szakmai jelentések, így elemzési szakaszába érkezett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban történt koraszülött-halálesetek vizsgálata - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkársága szerdán az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint jelenleg az összegyűjtött adatok értékelése, elemzése zajlik, ami szintén időigényes folyamat, a teljes vizsgálatot csak ezt követően lehet lezárni.

A laboratóriumi analízisek során több mint kétszáz mintát elemeztek. Vizsgálták többek között az infúziókat, a koraszülötteknél alkalmazott tápszereket is, továbbá a szülészet és a koraszülöttrészleg közötti szállítást. "A rendelkezésre álló adatok alapján ezek szerepe nagy valószínűséggel kizárható" - olvasható az államtitkárság közleményében.

Az Emmi közölte azt is, hogy az időben életbe léptetett szigorú járványügyi intézkedések hatékonynak bizonyultak. A miskolci kórház ellátási területén továbbra is folyamatos és biztonságos a betegellátás.

Augusztus 5. és 14. között kilenc koraszülött csecsemő halt meg a miskolci megyei kórházban. Az addigi nyolc haláleset miatt Orbán Viktor miniszterelnök augusztus 12-én rendkívüli vizsgálatot rendelt el az intézményben. Az Országos Rendőr-főkapitányság a napokban közölte: a Miskolci Rendőrkapitányságon egy 37 éves miskolci férfi és egy 31 éves miskolci nő tett feljelentést. A két, egymástól független feljelentés szerint júliusban a kórházban megszületett gyermekük (egy-egy fiúgyermek) "halálában közrejátszhatott az egészségügyi intézmény valamely dolgozójának gondatlansága, mulasztása".

Két hete a nyomozó hatóságok a felderítés, az igazságügyi szakértői vizsgálatok lefolytatása és a bizonyítási eszközök beszerzése érdekében foglaltak le a kórházban meghalt koraszülöttekre vonatkozó iratokat. Az eljárás a betegellátást nem veszélyeztette és nem veszélyezteti - közölte akkor rendőrség.