Mindenki ismerheti az iskolából amőba néven, pedig a tízperces szünet laza elütésére szolgáló gyerekjátéknál sokkal bonyolultabb, és hivatalosan nem is így hívják. Ez a gomoku, ami Kínából indult, mégis egy magyar fiatal, Demján Attila kalapálja el évek óta az egész világot. Mi a gomoku szépsége, miért bonyolultabb, mint a sakk, és miért nem lehet ebből megélni?

Demján Attila 24 éves, a Semmelweis Egyetem sportmenedzser szakán végzett 2011-ben. A három hivatalos amőba-világbajnokságból kettőt megnyert, amelyiket nem, azon második lett. Saját bevallása szerint az volt élete legnagyobb kudarca. Nehezen viseli a vereséget, számára az amőba, pontosabban a gomoku több, mint puszta játék vagy szenvedély. A nem hivatalos gomoku-világszervezet elnökeként tízéves terve van arra, hogyan hódítsa meg a világot.

Demján Attilával a fürdőbenFotó: Mudra László - Origo

 

Nem olyan, mint a sakk

Attilával a Széchenyi fürdőben találkoztunk, és játszottunk pár partit. Néhány kör után nyilvánvalóvá vált, hogy olyan macska-egér harc megy köztünk, amiben nem szívesen vesz részt az ember. Hiába szerettem én is játszani az iskolában, Attila élete tíz éve erről szól. "Tizennégy évesen nagyon elvert egy ismerősöm, sok partit játszottunk, a végére megtetszett. Utánaolvastam, sokat játszottam a neten, szenvedélyesen beleszerettem, már az elején észrevettem, hogy van itt valami keresnivalóm" - mondja.

Ő a világ legsikeresebb gomokujátékosa. A kettő nem teljesen ugyanaz, a gomoku hivatalos szabályai kicsit bonyolultabbak. Például az első három lépés után lehetőségük van színt cserélni a játékosoknak. Ez kiegyenlítetté teszi a játékot, hiszen a sima amőbában a kezdő játékosnak behozhatatlan előnye van, ha jól játszik. De a cél ugyanaz, öt egyforma színt kell összehozni egy vonalban.

A gomoku gyökerei négyezer évvel ezelőttre nyúlnak vissza, Kínába. De már az ókori görögöknél és a prekolumbiánus amerikaiaknál is feljegyeztek hasonló játékot. Az újkori történelemben hivatalos játékként Japánban került elő kakugu néven 1858-ban, harminc évvel később pedig Európába is megérkezett Nagy-Britannián keresztül. Mai formáját 2004-ben nyerte el, amikor egy játékoldal a legjobb játékosokkal karöltve megalkotta a swap2 esélykiegyenlítő szabályt. 

A gomoku szabályai
Swap2: A gomokut 15 x 15-ös táblán játsszák, a kezdő játékos lerakja az első három követ (két fekete, egy fehér) a tábla bármely három különböző részére. A második játékos vagy választja a fehéret, és lerakja a negyedik követ, vagy cserél, a feketével lesz, és a kezdő játékos folytatja a játékot a fehér kövekkel. A második játékosnak van egy harmadik választási lehetősége is, miszerint lerak még két követ (egy fehéret és egy feketét), így már öt kőből álló állás lesz a táblán, és a választás a kezdő játékos kezébe kerül: marad-e a fekete kövekkel, vagy cserél, és a fehér kövekkel lép hadba. A táblára már felrakott kövek a játék végéig érintetlenül maradnak, azokat levenni, áthelyezni, hozzájuk nyúlni nem szabad. Az a játékos nyeri meg a játékot, akinek előbb sikerül létrehoznia az öt saját kőből álló, összefüggő vonalat. (gomoku.hu)

Visszatérve Attilára, elég hamar belejött a gomokuzásba, 15 évesen országos bajnokságot nyert úgy, hogy az összes meccsét hozta. "Az első néhány évben napi két órát foglalkoztam a gomokuval, igyekeztem az interneten elérhető összes tudást magamba szívni" - magyarázza. A környezete furcsán nézte eleinte, de belátták, hogy ez milyen fontos neki.

"Aki nem lát bele, az nem tudja, hogy ez milyen komoly. Bármennyire is egyszerű, nem tudják tökéletesen játszani, még soha senki nem játszott tökéletesen" - mondja Attila. Szerinte bár a gomoku alapja a matematika, nem írtak még programot, ami hosszú távon le tudná győzni az embert. A gép egy algoritmus alapján tud játszani, az ember viszont, ha ezt kiismeri, le tudja győzni, mert többféle stratégiával tud játszani.

A játék összetettségét az adja, hogy minden helyzetben rengeteg opció van, a lehetőségek pedig lépésenként kumulálódnak. Szerinte más játékokban limitáltabbak a lehetőségek. "Erre nem lehet úgy felkészülni, mint a sakkra. Ha megnézed, ott a játék elején a profik gyorsabban pakolják fel a bábukat, mint a gomokuban a köveket. Fel vannak készülve a különböző állásokra, ilyet itt nem lehet." Attila szerint éppen az a csodálatos a gomokuban, hogy még tíz év után is tud meglepetéseket okozni, holott a szabályait egy perc alatt meg lehet tanulni.

Fotó: Mudra László - Origo

"Minden lépésnek van értelme, de mindegyiknek más, miközben folyamatosan a másik fejével is kell gondolkodni. Ettől lesz igazán összetett és élvezetes a játék" - foglalta össze.

One Man Army

Attila számára a gomoku nemcsak arról szól, hogy szeret mindenkit elverni, hanem szeretné, ha a világon mindenhol megismerkednének a játékkal. Szervezőként sok pénzt és energiát ölt már ebbe. "Régen szerveztem versenyeket itthon, de Magyarországon nagyon rossz a helyzet. Az elmúlt öt évben szinte csak én foglalkoztam versenyszervezéssel, és az aktív játékosok száma évről évre kisebb. Nem összetartó a közösség, a játékosok nem veszik elég komolyan, nem játszanak eleget" - panaszolta.

Attila a hátán viszi a gomokut, ő érte el, hogy bekerüljön a szellemi diákolimpia programjába. A verseny előtt iskolákba jár szervezni néhány szakkörszerű alkalmat, a gyerekeknek tetszik is a dolog, de utána nincs hol tovább gyakorolniuk, elvész a lelkesedésük. "Állandó szakkörök kellenének, egyedül kevés vagyok mindent megszervezni, de most már alakul valami."

A gomoku hódításának útjában az anyagiak is ott állnak, Attila szerint egyelőre egy árva peták sincs benne, eddig csak ő tolt bele pénzt: "Tavaly csapat Európa-bajnokságot szerveztem, tizenegy napig Budapesten voltak a játékosok, költséges volt megszervezni, részben abból fedeztem, hogy az általam írt gomokukönyveket kinyomtattam, és eladtam az indulóknak".

A másik probléma az információhiány. Attila szerint az emberek ugyanabba a kategóriába sorolják a játékot, mint az akasztófát, a fekete-fehér igen-nemet, vagy a barkochbát. "Többet kellene szerepelnünk a médiában, a csapat Eb-ről például beszámolt a zuglói helyi újság, de ez még édeskevés." Attilának itthon egyelőre nem sikerült komoly csapatot építenie maga köré, pedig állítása szerint, ha lenne tíz embere, nagyon komolyan meg tudná szervezni a magyar gomokuéletet.

Fotó: Mudra László - Origo

Attila szeme előtt a csehországi példa lebeg, ott gomokuszempontból idilli a helyzet. "Sok a játékos, egyetemisták szerveznek versenyeket, ezeket szakmai gyakorlatként számolhatják el, az önkormányzat pedig támogatja őket. Nem csoda, hogy náluk sokkal jobb utánpótlás van. Nekünk igazából nincs is ilyenünk."

Kínaira fordíttatja a cikkeit

Nemzetközi szervezőként sikeresebb, majdnem húsz év szünet után az ő kezdeményezésére szerveztek gomokuvébét 2009-ben. (Előtte 1989-ben és 1991-ben volt, de akkor még nem ismertek kellőképpen kiegyenlített megnyitási szabályokat, ezért a dolog abbamaradt.) Az első újkori vébén második lett, ez hatalmas csalódás volt, de azóta nem fordult elő ilyen vele, a svéd és az észt vébén is győzött.

Attila ma már nem annyira a játékkal, mint inkább az oktatással, a teóriákkal és szervezéssel foglalkozik. A renju-világszervezeten belüli gomokubizottság elnökeként tíz évre szóló terve van arra, hogyan hódítsa meg a játék a világot: "Ázsiába kell betörni, az a legnagyobb piac, és a táblás játékok is ott mennek a legjobban. Nagyon szeretnék az emberek a gomokut, ha tudnák, hogy van ilyen. Az a cél, hogy megismertessük velük. Remélhetőleg egy népszerűsítő turné erejéig el tudok jutni Kínába."

Kína a kulcs a gomoku jövőjéhez, ezért Attila az általa írt cikkeket kínaira fordíttatja, ami nem kevés pénzbe kerül, ám azt nem akarta elárulni, hogy pontosan mennyit költ erre. A legutóbbi világbajnokság ezer eurójába került, ennyi pénzdíjat osztott ki az első három helyezett között, motiválandó a többieket, akik húzzák a szájukat, hogy a győztes csak egy oklevelet és egy kupát kap. Mosolyogva mondja, hogy persze ő lett az első, így szerencsére csak ötszáz eurót kellett szétosztani a második és a harmadik között.