Ne firkáld össze, mert tíz év múlva is ebből tanulunk!

Vágólapra másolva!
Ingyen adta a kormány az elsősöknek a tankönyveket, de nem örökbe. Sok szülő és tanár most szembesült azzal, hogy a diákokat fegyelmezni kell, hogy ne firkálják, színezzék, gyűrjék össze a tankönyveket, mert a következő években is ezekből tanulnak az elsősök. A kormány azt is szeretné, ha az előre gyártott, drága munkafüzetek és feladatlapok helyett visszatérnének a füzetekhez.
Vágólapra másolva!

Ne írj bele! Ne rajzolj bele! Ne firkáld össze! Ne színezd ki! Ne gyűrd! Ne hajtogasd! Ne tépkedd! Az általános iskolai tanítók az idén nemcsak a minden pedagógusban meglévő átlagon felüli fegyelmezőkedv miatt hajtogatják ezt az elsősöknek, amikor a tankönyveket kézbe veszik. Mostantól különösen fontos, hogy az államtól ingyen kapott tankönyvek a tanév végén is használhatóak legyenek: a diákok ugyanis az ingyenes tankönyveket nem tarthatják meg, tovább kell adniuk a következő évfolyamnak.

Két általános iskolai osztályfőnök is azt mondta, hogy az első szülői értekezleten nagy értetlenkedés fogadta a bejelentést, hogy az elsős diákok nem örökbe kapják a tankönyveket. "Néhányan hőbörögtek, amikor mondtam, hogy ha megrongálja, összefirkálja a gyerek a könyvet, ki kell majd fizetni" - mondta az egyik osztályfőnök, aki ugyanakkor egy szülő csipkelődő kérdésére nem tudta megmondani, hogy mekkora firkálás tolerálható majd, vagy a radírozást elnézi-e.

A budapesti osztályfőnök szerint valóban nehéz a hatéves gyerekeknek elmagyarázni, hogy nem teljesen az övék a könyv, és "azért kell vigyázni rá, mert tíz év múlva is ebből tanulunk", de a szabályok előírják az iskoláknak, hogy be kell gyűjteniük a taneszközöket.

Tartós tankönyv kell

A kormány még 2011-ben döntötte el, hogy ettől a tanévtől felmenő rendszerben, az általános iskolában elsőtől a nyolcadik évfolyamig ingyenesen biztosítja a tanulók számára a tankönyveket. Ez azt jelenti, hogy az idén - a rászorulók mellett - az elsősök kapják meg ingyen a könyveket és munkafüzeteket, és ez a kör évről évre újabb évfolyammal bővül majd.

A Könyvtárellátó felmérése szerint ebben a tanévben a rászorulókkal együtt 708 ezren kapnak ingyen tankönyvet. A kormány tanulónként 12 ezer forintot biztosít a tankönyvcsomagra, vagyis az intézkedés 8 és fél milliárdos kiadást jelent az államnak - közölte az Origóval az oktatási államtitkárság.

Forrás: AFP/Philippe Lissac/Godong

A kormány nem számít arra, hogy az ingyenes tankönyvekre fordított összeg évről évre növekszik majd, hiszen a tervek szerint nem kell minden évben újra megvenni a tankönyveket, mert a diákok továbbadják egymásnak. Jövőre tehát az elsősök a mostani könyveket használják, és csak a másodikosok tankönyveit kell kifizetnie az államnak. Az államtitkárság azt még nem tudja megbecsülni, hogy egy könyv hány év alatt használódik el, mindenesetre az idén kiadott tankönyvrendeletben arra kötelezte az iskolákat, hogy úgynevezett tartós tankönyveket rendeljenek.

"A tartós tankönyvként való használathoz egyrészt szigorúbb technológiai szempontoknak kell megfelelnie egy kiadványnak, ugyanakkor nem tartalmazhat bejegyzést igénylő feladatokat a tanulók számára" - sorolta kérdésünkre az államtitkárság a tartós tankönyv jellemzőit. Az ingyenes tartós tankönyveket az igazgatónak az iskola könyvtári állományába kell vennie, és az iskolának az államtitkárság szerint ki kell dolgoznia "az iskolai tankönyvellátás helyi rendjét, szabályzatát", amelyben meghatározza a kölcsönzés menetét és feltételeit, illetve azt, hogy mikor minősül rongáltnak egy tankönyv. Ha egy tankönyv elvész, vagy nagyon rongyos, tépett lesz, a szülőnek saját pénzéből kell újat vásárolnia.

Használjanak füzetet, mint régen

"A gyereknek azt is megtiltották, hogy a munkafüzetbe írjon. Akkor mi értelme munkafüzetnek?" - panaszkodott egy szülő, aki már a tanítónőnél is értetlenkedett a tiltás miatt. A tanítónő szerint az iskola a munkafüzeteket is szeretné majd begyűjteni, így inkább majd kifénymásolja azokat az oldalakat, amelyeket használni szeretnének. Egy másik tanítónő azt mondta, ők kitöltik a munkafüzetben a feladatokat, legfeljebb majd kiradírozzák év végén.

"A tartósként nem használható munkafüzetekre, feladatlapokra nem vonatkozik ez a rendelkezés" - írta az államtitkárság, vagyis a munkafüzeteket nem kell visszavennie az iskolának. Ugyanakkor a kormány azt szeretné, ha a jövőben az előre gyártott, drága munkafüzetek és feladatlapok helyett a sima füzeteket használnák az iskolások. Az államtitkárság úgy fogalmazott: "az utóbbi időszakban nagymértékben csökkent az iskolákban a füzetek használata, ami sok esetben hátráltatja a tanulók önálló szövegalkotási kompetenciájának fejlődését. Írásbeli feladatok megoldására - a korábbi évtizedekhez hasonlóan - kiválóan alkalmazható a hagyományos füzetek használata."

A most első osztályosoknak a nyolcadikban ingyenes lesz ez a könyv. Forrás: MTI/Varga György

Egy másik szülő arra panaszkodott, hogy a másodikos gyerekének is jelezte a tanító, hogy ne írjon a könyvekbe, mert az év végén vissza kell adni az iskolának. Holott ő fizetett ezért. Az államtitkárság erre azt mondta, hogy az iskola csak az állam által vett tankönyveket kérheti vissza, de "lehetőség van arra is, hogy a fizetős tanulók felajánlják tankönyveiket az iskolai könyvtár számára".

A törvény szerint a kormány csak az általános iskolában vállalja, hogy nyolc év alatt mindenkinek ingyenesen biztosítja a tankönyveket. Az államtitkárság szerint a gazdasági teljesítményétől és az oktatásra fordított költségvetési összegtől függ, hogy a középiskolásoknak is ingyenessé teszik-e majd a tankönyvet. Ez várhatóan sokkal nagyobb összeg lesz, mint az általános iskolásoké, mert a középiskolában eleve drágábbak a taneszközök. Ráadásul azt is figyelembe kell venni, hogy az érettségizőknek a felkészüléshez az összes tankönyvre szükségük lehet, amelyet a négy évfolyamban használtak.