Vágólapra másolva!
Másodfokon kezdődött újra a Hunvald-ügy, azaz az erzsébetvárosi ingatlancsalások tárgyalása Szegeden. Az ügyész szerint az első ítélet annyira hibás volt, hogy az egész eljárást meg kellene ismételni.
Vágólapra másolva!

Az ügyész a másodfokú eljárásban érintett 12 vádlott többsége esetében az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését indítványozta a Hunvald-ügy másodfokú tárgyalásán, amely csütörtök délelőtt kezdődött meg a Szegedi Ítélőtáblán. Scherné Bagi Edit ügyész perbeszédében azt mondta, hogy az ítélet hiányosságai csak egy megismételt eljárásban korrigálhatók, a döntések jórészt megalapozatlanok.

Az ügyész szerint az első fokon eljáró bíróság hibásan indokolt és lényeges bizonyítékokat nem vett figyelembe. Ezen kívül részben iratellenesen, azaz a periratra tévesen hivatkozva, hiányosan állapította meg a tényállást. Az ügyésznek az sem tetszett, hogy az első fokon eljáró bíróság nem látta bizonyítottnak, hogy a legfontosabb vádlottak bűnszervezetet alkotva összedolgoztak volna, holott szerinte a vádlottak összehangolt tevékenysége feladatmegosztáson alapult.

A Gál Györgyöt védő Bárándy Péter ügyvé is az első ítélet hatályon kívül helyezését kérte, mert az indoklás hiányos volt szerinte. Pedig több mint ötven tárgyalási napon keresztül zajlott az eljárás, és egy új per újabb éveket vesz majd igénybe - jegyezte meg Bárándy. Hunvald György védője, Sebes Péter viszont azt mondta, az első fokon eljáró bíróság az ügyészségnél – amelynek feladata lett volna a vádat alátámasztó bizonyítékok bemutatása - lényegesen szélesebb körű bizonyítást végzett.

A tárgyalás délután a többi vádlott védőjének perbeszédével folytatódik.

A Fővárosi Törvényszék az erzsébetvárosi, milliárdos nagyságrendű ingatlanpanama és korrupciós ügyek miatt indított perben 2012. február 24-én első fokon, nem jogerősen másfél év letöltendő szabadságvesztésre ítélte Hunvald Györgyöt, a budapesti VII. kerület korábbi szocialista polgármesterét, valamint nyolc és fél évre Gál Györgyöt, a kerületi önkormányzat volt szabad demokrata gazdasági bizottsági elnökét.

Az elsőfokú ítélet szerint a vádlottak különböző módon és eltérő mértékben kapcsolhatók a többi között VII. kerületi ingatlanok pályázat nélküli értékesítéséhez, baráti körhöz tartozó személyekkel tényleges munkavégzés nélküli szerződések megkötéséhez, hivatali telefonok szabálytalan használatához, a polgármesteri kerethez tartozó lakások bérleti szerződésének kötéséhez, majd ezt követően e lakások értékesítéséhez, szintén a baráti körhöz tartozó személyek részére.

Az ügyben a Fővárosi Ítélőtábla elfogultságot jelentett be, ezért a Kúria a Szegedi Ítélőtáblát jelölte ki másodfokú bíróságként. Az eredetileg 25 vádlottat érintő per több személy esetében jogerőre emelkedett, így a másodfokú eljárásban tizenketten álltak a táblabíróság elé.