Orbán utat és hidat ad az új Suzukiért

Orbán Viktor és Osama Suzuki esztergomban az SX4 bemutatóján
Vágólapra másolva!
A magyaroknak lenne mit tanulniuk a japánoktól, de sokat is köszönhetünk nekik - most például azt, hogy Magyarországon fogják gyártani a Suzuki egyik új modelljét is, amelynek első példányát maga Orbán Viktor vezette be a felcicomázott esztergomi gyárcsarnokba. A kocsikázás előtt a miniszterelnök megígérte, nem leszünk hálátlanok a beruházásokért, a jó tanácsokért és a magyaroknak biztosított munkalehetőségekért.
Vágólapra másolva!
A bemutató képeiért kattintson a fotóra! Fotó: Hajdú D. András - Origo

Százával állnak már a Suzuki esztergomi gyárának udvarán a márka új típusa, az SX4 S-Cross (bemutató itt olvasható) már elkészült, szállításra váró darabjai, a típus első, jelképes darabját pedig dübörgő zenére Orbán Viktor vezette be nem sokkal dél előtt a gyár egyik felcicomázott csarnokába, anyósülésén a gyár alapítójával, Oszamu Szuzukival. Remélem, hogy ez az autó a magyaroknak nem csak álom, hanem valós lehetőség lesz autóik lecserélésére - mondta a közös produkció előtt nem sokkal Szuzuki úr, és ahogy a fehér ruhás székeken üldögélő vendégek - a cég beszállítói, márkakereskedői és partnerei - közül felpattant az ott üldögélő Markos György, hogy minél előbb minél közelebbről megnézhesse az autót, azt mutatta, legalábbis kíváncsiak lesznek rá.

Markos György az elsők között szerette volna látni az új SX4-et Fotó: Hajdú D. András - Origo

Az autó bemutatása előtt a cég japán vezetői nagyon röviden és udvariasan megköszönték a lehetőséget, Orbán Viktor pedig kicsit hosszabban méltatta saját kormányának gazdasági eredményeit, meg persze a japánok mentalitását, munkabírását, beruházási kedvét és eredményeit, amelyeknek nagyon sokat köszönhet a magyar gazdaságpolitika. Amit ugyan sajátosnak szoktak nevezni a világban, pedig sehol nincs ahhoz a forradalmi gazdaságpolitikához képest, amivel most Japán kápráztatja el a világot.

Az első példányt a miniszterelnök vezette be a gyárcsarnokba Fotó: Hajdú D. András - Origo

Orbán nem akart szerénytelen lenni, de azért nem tudott szó nélkül elmenni a saját eredményei mellett sem, amit röviden úgy foglalt össze, hogy kihúzta Magyarországot a gödörből, munkát adott az embereknek, és úgy megváltoztatta az elmúlt két és fél évben az országot, hogy ma már egy munkára épülő, termelő gazdaságot tud megmutatni a japán vendégeknek, épp csak az hiányzott, hogy körbe is mutasson, itt van, tessék, nézzék csak. Az volt a célunk, hogy tíz éven belül egymillió munkahelyet teremtsünk, és ezt meg is fogjuk csinálni - mondta rezzenéstelen arccal.

Orbán Viktor és Osama Suzuki a Suzuki SX4 S-Cross bemutatóján Fotó: Hajdú D. András - Origo

Hogy hogyan csinálják, ahhoz állítólag Szuzuki úrtól is szokott tanácsokat kérni, mert amikor a gyáralapító évente ellátogat Magyarországra, akkor nemcsak nagy tisztelettel fogadják, hanem "a magyar kormány és jómagam titkos belső tanácsosként is használjuk, felhasználjuk a tudását, és megpróbáljuk beépíteni a gondolatait a gazdaságpolitikába, amit itt folytatunk".

Orbán Viktor és Osama Suzuki a Suzuki SX4 S-Cross bemutatóján Fotó: Hajdú D. András - Origo

És a magyar kormány nem hálátlan, Orbán ugyanis ezek után nem sokkal megígérte, hogy 2017-re elkészül az új Komáromi Duna-híd, amelynek tervezésénél maximálisan figyelembe vették a gyár igényeit is, és a kérésükre szintén 2017-re elkészül az Esztergomot az M1-essel összekötő út is, amelynek az előkészületei már elkezdődtek.

Orbán Viktor és Osama Suzuki a Suzuki SX4 S-Cross bemutatóján Fotó: Hajdú D. András - Origo

Ha tartani akarják a határidőket, a kivitelezők vehetnének néhány leckét munkaszervezésből a Suzuki-gyár dolgozóitól, akik az ünnepségre fogadó- és bemutatóteremmé átalakított gyárcsarnokot 12 perc alatt állították vissza eredeti állapotába.