Az ENSZ szerint mindkét oldal kegyetlen Szíriában

Vágólapra másolva!
Mind a kormányerők, mind a felkelők elkövettek háborús és emberiesség elleni bűncselekményeket Szíriában egy szerdán közzétett ENSZ-jelentés szerint.
Vágólapra másolva!

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa által megbízott vizsgálóbizottság szerint Bassár el-Aszad szíriai elnök erői a május 15. és július 15. közötti időszakban nyolc alkalommal mészároltak le civileket, kórházakat támadtak meg, valamint kínzásokat és nemi erőszakot követtek el a polgárháború során.

A helyi felkelők a jelentés szerint egy mészárlásért, valamint emberrablásokért, kínzásokért, kivégzésekért és lakónegyedek lövetéséért is felelősek.

A bizottság további kilenc feltételezett tömegmészárlást vizsgál a fentieken túl, amelyek megtörténtét, illetve az elkövetők kilétét még nem sikerült minden kétséget kizáróan bizonyítani. A jelentés szerint a szíriai csatatéren "büntetlenül követnek el mészárlásokat", és mindkét oldal kegyetlen háborús bűncselekményekért felelős.

"Ezen bűncselekmények elkövetői - mindkét oldalon - megsértették a nemzetközi jogot, és nem félnek a felelősségre vonástól. Rendkívül fontos, hogy bíróság előtt feleljenek bűneikért" - írta a jelentés.

Mivel a dokumentum csak a július 15-ig elkövetett cselekményeket vizsgálta, az augusztus 21-i, Damaszkusz környékén végrehajtott feltételezett gáztámadással kapcsolatban nem tartalmazott megállapításokat.

Ugyanakkor a jelentés leszögezte: a szíriai konfliktusban meghaltak többsége konvencionális fegyverekkel elkövetett "jogszerűtlen emberölés" áldozata lett. A világszervezet adatai szerint eddig több mint 100 ezren haltak meg a két és fél éve tartó harcok során.

Ezzel párhuzamosan szerdán az AFP hírügynökség arról számolt be, hogy egy ősi keresztény faluban, amelynek környékén napok óta összecsapások folynak, a radikális iszlamista felkelők fegyverrel kényszerítettek az iszlámra való áttérésre helyi lakosokat. Szemtanúk beszámolói szerint az al-Kaidához köthető dzsihádista an-Nuszra Front nevű felkelőcsoport tagjai legalább egy embert meggyilkoltak és egy másikat kényszerrel "megtérítettek".

A felkelőcsoportok közti radikális elemek és az ellenzéki erők kegyetlenkedése elemzők szerint komoly fejtörést okoz a nyugati hatalmaknak, amelyek ugyan szívesen segédkeznének Aszad hatalmának megdöntésében, de attól is tartanak, hogy az elnök bukása esetén megerősödnének a terroristákkal is kapcsolatban álló iszlamista csoportok.