Obama: A hadsereg kész a szíriai bevetésre

Vágólapra másolva!
Még korai lenne megmondani, hogy az Aszad-rezsim vegyifegyver-készleteire vonatkozó orosz javaslat sikerrel jár-e, de a kezdeményezésben benne van a lehetőség, hogy erő alkalmazása nélkül is eltüntessék ezeket az eszközöket, mondta Barack Obama amerikai elnök az amerikaiakhoz intézett televíziós beszédében.
Vágólapra másolva!

Barack Obama azt kérte az amerikai kongresszus tagjaitól, hogy halasszák el döntésüket a Szíria elleni katonai fellépés jóváhagyásáról, jelentette be a politikus, hozzátéve ugyanakkor, hogy az amerikai fegyveres erők készen állnak a bevetésre, ha a diplomáciai erőfeszítések kudarcot vallanak.

Televíziós főműsoridőben elmondott negyedórás beszédében Obama hangsúlyozta, hogy bármilyen megállapodásnak "igazolnia kell, hogy az Aszad-rezsim megtartja kötelezettségeit". Az elnök ezzel arra a Damaszkusz által is üdvözölt orosz kezdeményezésre utalt, amely szerint a szíriai vegyi fegyvereket nemzetközi ellenőrzés alá kell vonni, majd meg kell semmisíteni.

Elmondta, hogy folytatja az eszmecserét Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, John Kerry külügyminisztert pedig Genfbe küldte, hogy az orosz diplomácia vezetőjével, Szergej Lavrovval dolgozza ki a megoldást. Az elnök közölte, hogy kapcsolatban áll a francia és a brit vezetőkkel, és együtt fog működni Oroszországgal és Kínával abban, hogy egy olyan határozatot terjesszenek az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé, amely megkövetelné Bassár el-Aszad szíriai elnöktől a vegyi fegyverek feladását.

Obama arra kérte az amerikaiakat, hogy támogassák a Szíria elleni esetleges katonai fellépést. Hangsúlyozta, hogy ez a csapás korlátozott lenne, nem lesz belőle Irak vagy Afganisztán, és "nem lépne amerikai bakancs szíriai földre". A fellépés célja az lenne, hogy elriassza a szíriai rezsimet a vegyi fegyverek ismételt bevetésétől.

Az elnök hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok nem fogja eltűrni a vegyi fegyverek bevetését. Hangot adott annak a meggyőződésének, hogy ha Amerika nem cselekszik, akkor a zsarnokok nem gondolják meg kétszer is, hogy ismét bevessenek-e vegyi fegyvert.

Szavai szerint az Egyesült Államok nem a világ csendőre, de Szíriában az eszményei, elvei és nemzetbiztonsága forognak kockán. Hozzátette, hogy sokáig tartózkodott a szíriai beavatkozástól, mert Amerika nem tudja megoldani mások polgárháborúit. Ám az Aszad-rezsim által augusztus 21-én elkövetett gáztámadás miatt, amelyet az emberiesség elleni bűncselekménynek nevezett, megváltozott az álláspontja.