Nem sírt fel a nagyon nagy baba - Geréb Ágnes újra bíróság előtt

Geréb Ágnes perének ítélethirdetése 2012.02.10-én
Vágólapra másolva!
Újszülöttek lélegeztetéséről, letartóztatott kismamákról, kétségbeesett dúlákról és bábákról meséltek a tanúk Geréb Ágnes újrakezdődő perében. Három szülés miatt vádolják a tavaly már két év fogházbüntetésre ítélt szülésznőt. Csak akkor kell börtönbe vonulnia, ha ez az ügy is lezárul, és nem kap kegyelmet Áder Jánostól.
Vágólapra másolva!

Újra elkezdődtek a tárgyalások Geréb Ágnes ügyében, a szülésznőt több különböző szülés körüli komplikációk miatt foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel, felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással és kuruzslással is vádolják. Ezekben az ügyekben attól függetlenül emeltek vádat ellene, hogy tavaly februárban jogerősen két év letöltendő fogházbüntetésre ítélték négy otthonszüléses ügy miatt.

A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságon, a hatvanas évek hangulatát árasztó, ötágú csillagokkal díszített óriási teremben tartják a szeptemberi tárgyalásokat. A jelenleg is házi őrizetben levő szülésznő az otthonszülés legismertebb hazai propagálója, ügyében többek között dúla, bába és mentősök is tanúskodtak szerdán.

Főként egy olyan, 2010-es szülésről esett szó, amelynél minden jól indult, és minden rendben lévőnek tűnt egészen addig, amíg meg nem született a baba, aki egyszerűen nem akart lélegezni. A vádirat lényege szerint a harmadik gyerekét váró anyánál - barna, befont hajú, a tárgyalóteremben bizonytalanul viselkedő asszony - már a szülés előtt megállapították, hogy a trombocitaszáma jóval alacsonyabb a normálisnál, ez pedig súlyos vérzékenységet okozhat szülés közben.

Mit rejt egy bába táskája?

Geréb Ágnes elvállalta a szülése kísérését, a nő így Budapestre költözött, majd, amikor megindult a szülés, elhelyezkedett a Geréb és munkatársai által működtetett születésház egyik szobájában. A szülés alatt a tanúk szerint nem történt semmi rendkívüli, mégis, amikor a gyerek megszületett, nem sírt fel. A vádirat szerint Geréb "sem az újszülött, sem az anya körül semmilyen tevékenységet nem végzett, a sértett férje értesítette a mentőket".

Geréb Ágnes perének ítélethirdetése 2012. február 10-én Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A tanúk szerint a szobában igazi dráma bontakozott ki. Az egyik tanú dúlaként segédkezett a szülőknek és Gerébnek. Arra emlékszik, hogy maga a szülés komplikációmentes volt, a baba viszont nagyon nagy volt, és nem lélegzett. Szerinte, amikor nem sikerült megindítani a légzését - Geréb és ő is próbálkoztak ezzel, és szívmasszázst is végeztek -, ő hívta a Cerny újszülöttmentő szolgálatot, az apa viszont kerített valahonnan egy másik mentőstábot. Utóbbiak érkeztek meg először, és átvették a baba lélegeztetését. A dúla és egy szintén a lélegeztetéssel foglalatoskodó másik bába (a másik tanú) szerint nem teljesen szakszerűen tették ezt, és ezzel nem használtak a gyerek állapotának - a mentősök szerint igen. A Cerny mentői csak később érkeztek meg - ők voltak a harmadik mentőstáb, akik a kis szobába érkeztek -, ezután ők vették át az irányítást.

A baba utána huszonkét napot töltött kórházban, részben géppel lélegeztették, és "maradandó fogyatékosság kialakulásának reális lehetőségével számolni kell". A helyszínről Geréb Ágnest bilincsben vitte el a rendőrség.

A vádirat szerint Geréb ott hibázott, hogy számítania kellett volna a szövődményes szülésre, megelőző intézkedést kellett volna tennie, vérkészítményt kellett volna készenlétbe helyeznie, a műtéti készültség biztosításával együtt. A vádlottnak kötelezettsége lett volna a szülés megindulásakor, hogy mentőt hívjon. Azzal, hogy ennek a kötelezettségének nem tett eleget, szándékosan megszegte a foglalkozás szabályait, és a magzat, valamint a szülő nő életét, egészségét közvetlen veszélynek tette ki. Az újszülött a klinikai halál állapotában született, ami a vádlott által okozott tartós idegrendszeri károsodásra vezethető vissza.

A szerdai tárgyaláson az pontosan nem derült ki, hogy mi is volt az, amivel Geréb tartós idegrendszeri károsodást okozott a babának. Az sem derült ki, hogy a komplikációnak köze lehetett-e ahhoz, hogy az anya trombocitaszáma alacsony volt - ez a tanúskodó dúla szerint nem okozott nála komoly vérzést. A tanúkat főként az újraélesztési próbálkozásokról, a gyerek életéért folytatott küzdelemről kérdezték, meg olyan részletekről, mint hogy mit is tartalmaz egy bába táskája, vagy, hogy miért kevernek árnikát tartalmazó homeopátiás szert a szülés közben az anya ivóvizébe.

Egy veszélyeztetett terhesség

Geréb Ágnessel szemben több más vádpont is van, más szülések miatt. Az egyik esetben közokirat-hamisítással vádolják: a vádirat szerint 2009-ben rávett egy szülőpárt, hogy az újszülöttjük anyakönyvi kivonatába azt diktálják: a baba az otthonukban született, nem pedig az Alma utcai születésházban.

Egy másik ügy ennél súlyosabb: egy 2010-es túlhordott terhességről van szó, amelyben az anya a vádirat szerint veszélyeztetett terhesnek minősült, és Geréb Ágnesnek nem kellett volna elvállalnia a szülése vezetését - hogy mégis megtette, azzal szándékosan megszegte a foglalkozása szabályait. A szülés közben komplikációk léptek fel, a gyerek a klinikai halál állapotában született, újraélesztették, de meghalt. Az édesanya a kórházban is több órát vajúdott, beavatkozásra nem került sor, az ügyben az egyik fontos kérdés, amit el kell dönteni, hogy megállapítható-e Geréb kizárólagos felelőssége a történtekért.

Egy harmadik szülés is bekerült a vádpontok közé: egy negyedik gyermekét váró asszony streptococcus fertőzést kapott, ez veszélyes lehet a magzatra, és a szülés közben végül valóban komplikációk léptek fel. Geréb Ágnes nem tulajdonított jelentőséget a fertőzöttségnek, ezzel a vád szerint foglalkozási szabályt szegett meg, mert azonnal újszülöttmentő egységet kellett volna hívnia. Geréb állítólag több más szakmai hibát is vétett. A baba azóta kigyógyult a bakteriális fertőzésből, azóta egészséges.

Geréb Ágnes évek óta jár bíróságokra, hosszú hónapokat töltött előzetes letartóztatásban, és még hosszabb ideje él házi őrizetben. Bábaként, szülész-nőgyógyászként már nem dolgozhat, tavaly négy másik, rosszul végződő szülés miatt elítélték, egy kivételesen szigorú ítélet eredményeképpen két év fogházbüntetést kapott. Kegyelmet kért az államfőtől, de Áder János egyelőre nem dönt az ügyben, hanem megvárja, amíg a mostani büntetőeljárás is lezárul.

A szülésznő körül kialakult hangulatot jól illusztrálja, hogy volt olyan tárgyalása, amelyre bilincsben, vezetőszáron vitték az őrök, miközben az otthonszülés hívei a bíróság előtt demonstráltak érte, mert szerintük igazságtalanul, részben a kórházi szülést pártoló szülész-nőgyógyász szakma lobbijának hatására hurcolják meg. A kormány jelentős részben a Geréb körül kialakult helyzet hatására döntött úgy, hogy megalkotja az otthonszülésről szóló törvényt. Születésházak azonban azóta sem nyíltak Magyarországon, az otthonukban szülő nők ritka kivételnek számítanak, akiknek sok esetben a hatóságok megalázó vagy megvető viselkedésével kell szembenézniük, ha kitartanak a szándékuk mellett, és kórházon kívül szülnek.

A tárgyalássorozat csütörtökön folytatódik, a bíró szakvéleményeket olvas fel. A Geréb Ágnesről szóló cikkeinket itt olvashatja el.