Anyagi gondok miatt lett öngyilkos az almáskeresztúri polgármester

Vágólapra másolva!
Búcsúlevélben adott magyarázatott tettére Almáskeresztúr polgármestere, aki kedden lett öngyilkos - tudta meg a Hvg.hu.
Vágólapra másolva!

A rendőrség megerősítette, hogy öngyilkos lett Kuba Károly almáskeresztúri polgármester, akinek maradványait kedden találták meg egy kiégett autóban a 67-es út mozsgói elágazásának közelében.

A polgármester az általa hátrahagyott búcsúlevélben a hvg.hu információi szerint anyagi gondokkal magyarázta tettét.

A lap rendőrségi forrásai szerint úgy fordulhatott elő, hogy Kuba Károlyt fejlövéssel találták meg a kiégett autóban, hogy a polgármester vélhetően biztosra ment, és akkor húzhatta meg a ravaszt, amikor a kocsi már lángra kapott.

Az 59 éves polgármester egy árnyékolástechnikával, hőszigetelt üvegekkel és acélárukkal foglalkozó céget vezetett, támogatója volt a környék kulturális és sportéletének, az általa vezetett település lakosai segítőkész embernek ismerték, akinek nem lehettek haragosai.

Az Origónak az eset után több helybéli is azt mondta, hogy kizártnak tartják, hogy a polgármester saját maga vetett véget az életének.