November végéig biztos börtönben marad Portik Tamás

Vágólapra másolva!
Portik Tamás és két vádlott-társa azt kérte csütörtökön a bíróságtól a Prisztás-gyilkosság tárgyalásán, hogy a rendőrség új eszközével, a mindent látó nyomkövetővel engedjék haza őket. A bíróság egyelőre nemet mondott, de egyeztetnek a rendőrséggel, és november végén újra megfontolják a dolgot.
Vágólapra másolva!

Tanúk meghallgatásával folytatódott csütörtökön a Fővárosi Törvényszéken a Prisztás-gyilkosság tárgyalása, a beidézett tanúkkal azoknak az ingatlanügyeknek a részleteit próbálták meg tisztázni, amelyek a vád szerint okot adtak Prisztás József megölésére. A tanúk után a tárgyaláson az elsőrendű vádlott, Portik Tamás is szót kért, és egy negyedórás beszédben megpróbálta cáfolni a vád néhány állítását.

A tárgyalás végén mindhárom vádlott védője kezdeményezte a 15 hónapja elrendelt előzetes letartóztatás megszüntetését, és azt kérték, hogy védencüket nyomkövető berendezéssel helyezzék házi őrizetbe. A Magyarországon néhány hónapja bevezetett eszközzel került házi őrizetbe a közelmúltban Vizoviczki László, a Hajógyári-sziget szórakozóhelyeinek egykori ura is (az eszközről ebben a cikkünkben olvashat bővebben).

Egyelőre nem védekezhet szabadlábon Portik Tamás (a kép egy korábbi tárgyalási napon készült) Fotó: Hajdú D. András - Origo

Portik többek között azzal próbálta meggyőzni a bíróságot, hogy krónikus beteg, a börtönben nem biztosítják a betegségének megfelelő táplálkozást, volt olyan, hogy napokig nem tudott enni, mert nem kapott megfelelő ételt, tíz kilót fogyott, de a gyógyszereit sem kapja meg időben. Ügyvédjével együtt azt is nehezményezték, hogy átszállították a debreceni börtönbe, így nemcsak a családdal, az ügyvéddel is csak nehezen tudja tartani a kapcsolatot. Az érvelésükben elhangzott az is, hogy Portik büntetlen előéletű, és példás életet élő családapa, a börtönben is jó magaviseletű.

A bíróság rövid tanácskozás után mindhárom vádlott kérését elutasította, és meghosszabbította az előzetes letartóztatásukat. De a bírónő azt mondta, hogy sok mindenben egyetért a védői érvekkel, ezért megkeresik az illetékes rendőrkapitányságokat, hogy megtudják, a vádlottak által megjelölt helyeken fel tudják-e szerelni a nyomkövetőhöz szükséges technikai eszközöket.

Attól tart a bíróság, hogy a vádlottak összebeszélnének (a kép egy korábbi tárgyalási napon készült) Fotó: Hajdú D. András - Origo

A bíróság többek között azért is utasította el a kérést, mert ugyan már eddig is sok tanút meghallgattak, de a bizonyítási eljárás nagy része még hátravan, és a házi őrizetben a vádlottak összebeszélhetnek, vagy befolyásolhatják a tanúkat. Novemberben legalább öt tárgyalási nappal folytatódik az ügy a bíróságon, és a bírónő megígérte, hogy ha ezeken a napokon előrehalad az ügy, és addigra a rendőrségektől is megérkezik a nyomkövető alkalmazásához szükséges környezettanulmány, akkor a bíróság újra megfontolja az előzetes letartóztatás megszüntetését.

A döntés ellen Portik Tamás és a másodrendű vádlott fellebbezett, a harmadrendű vádlott tudomásul vette azt.

Az ügyről és Portik Tamásról szóló cikkeinket megtalálja ezen a linken.