Visszaveszik a fővárosi közműcégeket is

Vágólapra másolva!
Az állam lesz a résztulajdonosa azoknak a fővárosi közműcégeknek, amelyeket az előző fővárosi vezetés alatt privatizáltak. Erről Tarlós István főpolgármester beszélt a Magyar Nemzetnek.
Vágólapra másolva!

Valamennyi, a Demszky-korszakban külföldi befektetőknek privatizált fővárosi közműcég magyar kézbe kerül a következő években - mondta a Magyar Nemzetnek Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester.

Orbán Viktor múlt pénteki bejelentéséről, amely szerint az állam tárgyal a Fővárosi Gázművek (Főgáz) visszavásárlásáról is, elmondta: a Fővárosi Vízműveket a főváros által nyújtott kölcsönből maga a társaság vásárolta vissza, a Fővárosi Csatornázási Művek és a Főgáz esetében pedig az állam lehet a vevő. A jelenleg francia és német kisebbségi tulajdonrészt az állam vásárolná meg.