Bűncselekmény volt az autópályára folyatni a ragacsot

Vágólapra másolva!
Ötödik napja küzdenek az útra folyt szilikonos anyaggal az M43-as autópályán. A rendőrség bűncselekmény miatt nyomoz az ügyben. A vegyész szerint csak felmarással lehetne maradéktalanul eltávolítani a szennyezést.
Vágólapra másolva!

Közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény vétségének gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség ismeretlen tettes ellen az M43-as autópályán péntek hajnalban történt szennyezés ügyében - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrség továbbra is keresi azt a járművet, amelyből szilikonszármazék folyt a sztráda útfelületére a maroslelei és a Rákóczi-telepi csomópont között, a Szeged felé vezető oldalon.

Az autópálya érintett - 5 kilométeres - szakaszát csúszásveszély miatt, a balesetek elkerülése érdekében lezárták. A szennyeződés eltávolításán péntek óta dolgoznak az Állami Autópálya-kezelő Zrt. munkatársai. A munkavégzés helyén a külső sávot elkerítették, csak a belső sáv használható 60 kilométer/órás sebességkorlátozás mellett. A sztrádára a maroslelei csomópontnál nem lehet fölhajtani Szeged irányába.

Kukovecz Ákos, a Szegedi Tudományegyetem alkalmazott és környezeti kémiai tanszékének docense szerint az ilyen műanyagok nagyon erősen taszítják a vizet, ezért megnedvesítve rendkívüli módon csúsznak. A szakember szerint hosszú távon a legbiztonságosabb megoldás a szennyezett réteg lemarása lenne.