Duzzog és dacol a pártdöntéssel az esztergomi Fidesz-frakció

Vágólapra másolva!
A Fidesz-KDNP-frakció többsége nem jelent meg az esztergomi képviselő-testület csütörtöki ülésén, tiltakozásul az ellen, hogy lapinformációk szerint  a teljes helyi frakciót lecserélnék a következő választásokra.
Vágólapra másolva!

Tétényi Éva polgármester az ülés tervezett kezdési időpontja után azt kérte a tíztagú, a többséget adó frakciótól, hogy jelen lévő három képviselőjük mellé még ketten jelenjenek meg a határozatképességhez, és dolgozzanak együtt a város érdekében, mert "nem kell annyira komolyan venni azt a visszaléptetést".

A független polgármester ezzel arra utalt, hogy a hét elején a Fidesz új városi elnöke, György Róbert a Magyar Hírlapban közölte, hogy a következő ciklusban nemcsak a helyi szervezet népszerűtlenségét okozó Meggyes Tamást, hanem a jelenlegi képviselők közül senkit nem kíván indítani a pártvezetés, és a Fidesz választókerületi elnökének egyetértésével választják majd ki a tagságból az új képviselőket.

Meggyes a Népszavának később azt mondta: neki nem szóltak róla, hogy távoznia kell a helyi közéletből és arról sem tud, hogy a jelenlegi Fidesz-frakció egyetlen tagja indulhatna a következő önkormányzati választáson.

Tétényi Éva felhívásra fél órán belül végül egyedül Steindl Balázs frakcióvezető érkezett meg, aki azt mondta, nem tud további érkezőkről. A polgármester felvetésére, miszerint "akkor ön alól kiment a frakció", azt válaszolta, "ahogy mondja".

A hét fideszes távolmaradása miatt a független polgármester fél óra várakozás után végül határozatképtelennek nyilvánította az ülést.

Meggyes Tamás volt fideszes polgármester, aki nem vett részt az ülésen, az MTI-nek elmondta, nem érzi igazságosnak a Fidesz városi elnökének azt a döntését, hogy a tíztagú frakcióból a következő választásokon senkit nem indítanak.

"Ez kollektív büntetés. Azt mondani, hogy tíz emberből mind a tíz hibás, azt jelenti, hogy a Fidesz alkalmatlan" - jelentette ki. Hozzátette, hogy "a frakcióból több ember van, aki áldozatos munkát végzett, és békét csak úgy lehet kötni, ha elismerjük azok munkáját, akik ezekben a nehéz években áldozatokat hoztak".

György Róbert, a Fidesz városi elnöke és Steindl Balázs frakcióvezető csütörtök esti közleményükben hangsúlyozták, hogy az ülésen a jobbikos és a volt LMP-s, jelenleg független képviselő sem vett részt, azon túl, hogy magánjellegű elfoglaltsága miatt a Fidesz-KDNP-frakció több tagja sem tudott megjelenni, tehát a határozatképesség nem egyedül a Fidesz-KDNP-frakción múlt.