Középiskolások zsarolták és rabolták ki a társaikat

Vágólapra másolva!
Veréssel fenyegetőzve szereztek pénzt a fiatalabb osztálytársaiktól. A többi között csoportosan elkövetett rablás miatt emeltek vádat ellenük.
Vágólapra másolva!

Csoportosan elkövetett rablás bűntette, valamint zsarolás és személyi szabadság megsértésének minősített esete miatt emelt vádat három fiatalkorú ellen a Veszprémi Járási Ügyészség.

A vádirat szerint a fiatalok a bűncselekményeket 2012 novembere és 2013 februárja között, az egyik szakképző iskola évismétlő diákjaként, két fiatalabb osztálytársuk ellen követték el. A három diák kifigyelte, hogy az iskolai büféből távozó egyik osztálytársuknál pénz van, hátrafeszítették a kezét, és erőszakkal elvették 300 forintját. Később zsarolással - veréssel fenyegetőzve - külön-külön is szereztek pénzt tőle.

Az ügy másik sértettjébe előbb hamis, fenyegető tartalmú üzenetekre hivatkozva kötöttek bele, majd az egyik óraközi szünetben az iskolai mellékhelyiségébe rángatták, ott szidalmazták és bántalmazták. Egy hónap elteltével felszólították, hogy a bulizásukhoz vigyen nekik fejenként ezer forintot, különben megverik; a sértett a fenyegetés hatására másnap átadta a pénzt.