Nem uszított a Jobbik Devecserben

Vágólapra másolva!
Hiába dobálták meg a tüntetés után a cigányokat, a rendőrség szerint nem volt uszítás, amit a beszédekben mondtak. Egy dobáló ellen viszont vádat emelnének.
Vágólapra másolva!

Bűncselekmény hiányában megszüntette a rendőrség a nyomozást annak a tüntetésnek az ügyében, amelyet jobbikos képviselők és más szélsőjobboldali szervezetek részvételével tartottak Devecserben augusztus elején. Az Élni és élni hagyni - demonstráció a jogos magyar önvédelemért elnevezésű tüntetés a katolikus templom előtti téren kezdődött, majd a résztvevők felvonultak azokban az utcákban, ahol véleményük szerint cigányok laknak.

A jobbikos szónokok többek között a halálbüntetés visszaállítását követelték, és arról beszéltek, hogy a cigányokba kódolva van a bűnözés, és ki kell söpörni az összes szemetet az országból. A rendőrség a felvonulók útvonalát kordonnal biztosította, amelyet a tüntetők többször megpróbálták átlépni, egy alkalommal pedig kődobálásba bonyolódtak a helyiekkel.

A rendőrség határozata szerint "aki uszít, az nem az értelemhez szól, hanem a primér ösztönöket célozza meg, [...] számolva azzal, hogy a felszított ellenséges indulatok kitörhetnek, és fékezhetetlenné válhatnak". A főkapitányság szerint azonban az elhangzott felszólalások "ilyen jellegű nem átgondolt, indulatból, ösztönből fakadó, ellenséges, ártó megnyilvánulás kiváltására alkalmas kijelentést nem tartalmaztak. A beszédekben elhangzottak egy része sértő lehet a cigányságra nézve, amely erkölcsileg ugyan kifogásolható, de a büntetőjog eszközeivel nem szankcionálható".

A beszédeken túl a kődobálás miatt is több feljelentés érkezett a rendőrségre, a határozat szerint egy konkrét tüntetővel szemben közösség tagja elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt vádemelési javaslatot tettek a Veszprém Megyei Főügyészségnek.