Félmilliárdot csalt el az áldiplomata

Vágólapra másolva!
A szlovák nagykövetség alkalmazottjának adta ki magát egy férfi. Hamis diplomata-útlevelet használt, nagy mennyiségben hozott be élelmiszert Szlovákiából, az áfát pedig nem fizette be.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) gyanúja szerint több mint félmilliárd forint a kér, a férfi három társával együtt dolgozott.

A nyomozók gyanúja szerint a társaság Szlovákiában vásárolt nagy mennyiségű élelmiszert, amelyet fiktív cégek láncolatán átfuttatva Magyarországon értékesítettek.

Az ügyletekben részt vevő vállalkozások valótlan tartalmú adóbevallásokat tettek, amivel több mint félmilliárd forinttal károsították meg a költségvetést.

A NAV összesen 32 helyen tartott házkutatást, amelyek során éles fegyvert és lőszereket is találtak.Sárközi Alexandra, a NAV bűnügyi szóvivője a Híradónak elmondta, a férfi a házkutatás alkalmával határozott fellépéssel és a nagykövettel való fenyegetéssel próbálta elrettenteni a NAV pénzügyi nyomozóit. Amikor közölték vele, hogy őrizetbe veszik, wellness-szállóban való elhelyezést követelt magának.

A bíróság elrendelte a férfi előzetes letartóztatását, amelyet a Hajdú-Bihar megyei büntetés-végrehajtási intézetben kell letöltenie.