A hevesiek nyakán maradhat a szemét

Vágólapra másolva!
A rezsicsökkentésből és e-útdíjból származó többletköltségei megtérítését várja az önkormányzatoktól a Pevik Kft., különben közel 40 ezer Heves megyei háztartás maradhat szemétszállítás nélkül, írja a Heol.hu.
Vágólapra másolva!

A térség kommunális szolgáltatója már korábban jelezte, csak akkor szállítja tovább a szemetet, ha a vele szerződött önkormányzatok az idén felmerült többletköltségeket 2013. januárig visszamenőleg egy összegben, a továbbiakban pedig havonta megtérítik számukra. Ha nem sikerül ebben megállapodni, kénytelenek lesznek felmondani a szerződéseket.

Garai Ferenc, a Pevik Kft. ügyvezetője elmondta, szeptember 30-ig kaptak haladékot a helyhatóságok a döntés meghozatalára. Az elkövetkező héten eldől, hogy ki hajlandó fizetni és ki nem. Ezt követően a nem fizetőkkel a cég várhatóan felmondja a szerződéseket.

A Heol.hu által megkérdezett polgármesterek azt mondták, hogy ők elégedettek a szolgáltatással, így nem állnak el a szerződéstől, ám fizetni nem tudnak. Arról ugyanis nem tehetnek, hogy a kormányzati intézkedések miatt pluszköltségei merültek fel a cégnek.

Ha az önkormányzatok nem állnak kötélnek, úgy a szerződés felmondása után a katasztrófavédelemhez fordulhatnak, ahol közérdekű szolgáltatót jelölnek ki a feladat ellátására.