Felfüggeszti párttagságát a fideszes Lazáry Viktor

Vágólapra másolva!
Feljelentést teszt rágalmazás és kényszerítés miatt Szombathely fideszes alpolgármestere, Lazáry Viktor, akit a helyi MSZP kokainozással vádolt meg egy videófelvétel alapján. A politikus felfüggeszti párttagságát, amíg a folyamatban lévő büntetőügy tart. 
Vágólapra másolva!

Kényszerítés bűntettének kísérlete és nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt feljelentést tett a rendőrségen Lazáry Viktor, Szombathely alpolgármestere Czeglédy Csaba, a szocialisták önkormányzati frakcióvezetője ellen. A fideszes alpolgármestert az ellenzék egy az internetre is felkerült videofelvétel alapján azzal gyanúsította meg, hogy kemény drogot fogyaszt.

Lazáry Viktor a közleményében azt írta, hogy igaza biztos tudatában, saját döntése alapján, határozatlan időre felfüggeszti tagságát a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség szombathelyi szervezetében annak érdekében, hogy a folyamatban lévő büntetőügy ne terhelje a pártot. A politikus ugyanakkor alpolgármesteri tisztségéről és önkormányzati képviselői mandátumáról nem mond le.

Lazáry elmondta, hogy Ígérete szerint október 4-én újabb vizelet drogtesztet végeztetett a szombathelyi Markusovszky Kórházban, amely ismét negatív eredményt mutatott. Mint írta, a drogtesztet a következő három hétben is elvégezteti majd és azok eredményét nyilvánosságra hozza.

Czeglédy Csaba szocialista frakcióvezető múlt csütörtökön feljelentést tett a rendőrségen és átadta a birtokába került fényképeket és videofelvételt. A szombathelyi MSZP-SZTKE-frakció blogján közzétett felvételen az látszik, hogy egy férfi egy irodai helyiségben az asztalról fehér színű port szív fel az orrán keresztül, majd az egyik ujját belenyomja a porba és az anyagot szétkeni a szájában. (Az erről szóló hírt és a videófelvételt itt láthatják.)

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata e hét csütörtökön megerősítette, a Nemzeti Nyomozó Irodát jelölték ki, hogy folytassa le a nyomozást abban az ügyben.